Ki kicsoda a magyar rockzenében?

Előszó

Egymillió lemezjátszón pörögnek a fekete korongok hazánkban. Az orsós és főként a kazettás magnetofonok száma ennél is több. Sok millió példányban kelnek el a popzenei lemezújdonságok, s a szülők, rokonok is megtanulták, hogy a külföldi utakról hazatérve poplemezzel vagy kazettával lehet a legnagyobb örömet szerezni a gyerekeknek. Negyedszázada indult hódító útjára nálunk is az újfajta szórakoztató muzsika, amit akkor még rock and roll-nak, majd beatzenének, később pedig egyszerűen popnak, rocknak neveztünk el. Azóta szervesen beépült kultúránkba. Mindig is a tinédzser korosztályból szedte elsősorban "áldozatait", de a generációk kinőve a tini-cipőből, felnőttként is megőrizték vonzódásukat. Ma már elmondhatjuk, hogy az öntudatra eszmélő úttörőktől a mai harminc-negyvenévesekig - akik a beatkorszak hajnalán voltak úttörők - több generáció szellemi táplálékai közé tartozik ez a muzsika.
Rajongói és a szimpatizánsok azonban nemcsak hallgatni szeretik, de szívesen hallanak és olvasnak is róla. Eme igényt felismerve az ifjúsági lapok, közöttük elsőként az IM, önálló pop-rock rovatokat nyitottak, amelyekben rendszeresen tájékoztatják olvasóikat a popvilág újdonságairól, eseményeiről. Monstanság a könyvkiadók is egyre-másra ismerik fel az e téren jelentkező szükségleteket, s ha mackó módra cammogva is, de kezdik kielégíteni az igényeket. A korábban csak szórványosan, félénk kísérletként megjelenő pop-zsebkönyvek - mint a Beatles biblia, a Keresem a szót, a Beat-pop-rock - után már csaknem rendszeresen megjelennek a témával foglalkozó újdonságok. Gondoljunk csak a már második kiadást megért Rocklexikonra, a Szörényi-Bródy-, a Lennon-, a Beatlestől és az új hullámig című összefoglaló és elemző kötetre, vagy a legfrissebb pop-évkönyvre. Vissza