Az álmok hőse

Előszó

Régi magyar világunk, szokásaink, gondolataink és életmódunk előttünk, maiak előtt jóformán érthetetlenek. A száz éves magyart az uj idők gyermeke éppen olyan messziről látja, mint ős-Egyiptom lakosait. Mintha századok volnának köztünk és nagyapáink között. Mosolygunk az öregek furcsaságain, bogarain, nem értjük őket, csinyeiket, ifjuságukban elkövetett cselekedeteiket, melyeket ők hőstetteknek látnak, mi csendesen lenézzük. Ha kedvem olykor jégszürke öregek társaságába visz, - vannak még, megvannak még, igaz, elrejtőzve, - ugy érzem magamat, mintha a Belváros egyik-másik vén sikátorában járnék ködös őszi alkonyaton. Nekik más ismerőseik vannak, nekik más gondolataik vannak. A modern ifjutól éppen oly messzire esnek, mint a pogány magyar, a ki álmát a szabolcsi homokbuckában alussza. A "negyvennyolc" előttiek - a kik meglett, megállapodott emberek voltak már a nevezetes időpont előtt, - általában nem is érthetnek meg bennünket. Az aggok szellemi világa, - a kinek még van szellemi világa, - mintha megállott volna annál az ágyudörgésnél, mely utoljára hangzott el a komáromi falakról A később évtizedek eseményei, a kiegyezés és a többi nevezetességek mintha meg se történtek volna. Mintha csak olvastak, vagy hallottak volna róluk. "Deák Ferenc, - mondta egyszer gyerekkoromban a pazonyi nótiárius, - hallottam róla. Ügyes prókátor volt! De beszéljünk inkább Wesselényiről, a híres, erős Wesselényiről. Minden magyarnak olyannak kellene lenni, öcsém!" Ki tehet arról, hogy a pazonyi nótárius előbb született, mint a prókátor? Általában azt vélem, hogy az élet, akármennyire megforgat bennünket, uj ruhákat ad és uj szemüveget mindenik X-nél, öregségünkben visszatérünk ifjuságunk hőseihez. A kályha mellett, mig odakünn karácsonyi kedvvel esik a hó, a nagyapák szivesebben emlékeznek huszéves koruk bolondságaira, mint a serény férfiévtizedek alakjaira. Vissza