Előszó
A Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon című könyv folytatni szeretné Esterházy Pál (1690,1696), Jordánszky Elek (1836), Schaffer Jakab (1897), Paulovits Sándor (1930), Bálint Sándor (1944), Szenthelyi-Molnár István (1971,1988) és Berecz Sándor (1981) munkáinak sorát. Épített is ezekre a szerzőkre, de sok mindenben el is tér tőlük. Felhasználja a legújabb történeti, művészettörténeti és néprajzi kutatási eredményeket, amelyek segítségével számos eddigi téves megállapítást korrigálni lehetett.
A könyv nem búcsújáró ének- és imakönyv. Ezek sorában az utóbbi évekből és magyar nyelven csak a Harmath Károly által összeállított Búcsúsok útikönyvét lehet említeni, ez Jugoszláviában, Újvidékben jelent meg 1988-ban. Ebben a könyvben - hasonlóan az egyes nagyobb kegyhelyekhez kötődő búcsús ének- és imakönyvekhez - Harmath Károly a búcsújárás cselekményeinek rendjében javasol imákat és énekeket: az elindulástól a kegytemplomba érkezésig, s a hazatérésig minden fontosabb eseményhez. Könyvünk ezt egészíti ki az egyes kegyhelyek rövid történeti, művelődéstörténeti ismertetésével és a zarándokútra vonatkozó hasznos tanácsokkal.
A bemutatott több mint ötven búcsújáró hely természetesen nem jelent hiánytalan felsorolást. Tartalmazza azonban az összeállítás céljainak megfelelően a leglátogatottabb és a megújulóban lévő kegyhelyeket. E válogatásban tehát egymás mellett szerepelnek az évi sok tízezres, esetenként százezres látogatottságú helyek, mint Máriapócs, Máriagyűd, Mátraverebély, amelyek határainkon kívül is sok zarándokot vonazanak és a csupán néhány falu, egy-egy kistáj életében szerepet játszók, mint pl. Kács, Sajópálfala, Gencsapáti, Báta. Földrajzilag is egyenetlenül oszlanak el: túlnyomó többségük a Dunántúlon és Észak-Magyarországon található. Ennek a történeti előzmények mellett az ország felekezeti megoszlása az oka. Búcsújáró helyeink és maga a búcsújárás ily módon lehet tükre és megjelenítője a magyar katolikus egyház és vallásgyakorlás múltjának, jelenének. Talán nem haszontalan, ha a búcsújárók nemcsk a kegyhelyek, kegytemplomok, s bennük a kegyképek és szobrok történetét, a tisztelet egy-egy jellegzetes mozzanatát ismerik meg, hanem a búcsújáró hely egyéb, vallásos épülésre is alkalmas látnivalóit: a település más templomait, kápolnáit , a búcsújáráshoz szorosan kapcsolódó kálváriákat, út menti kereszteket, szentek köztéri szobrait, s esetenként a természeti szépségeket is.
Sajnos, a zarándokok ellátásáról keveset tudunk mondani. Kegyhelyeink korszerű kiépítése, szociális és egészségügyi létesítményekkel való felszerelése századunk első felében éppen csak megkezdődött. Ezt a folyamatot megakasztotta és teljesen lehetetlenné tette az 1940-1950-es évek fordulójától Magyarországon érvényesülő egyházpolitika, a vallásellenes intézkedések egész sora. A néhol megépített szállodát, az egyszerű tömegszállásnak berendezett zarándokházakat, a vendéglőket államosították, más célokra vették igénybe, vagy anyagi tehetség hiányában tönkrementek. Ezeket csak részben pótolják a magánházaknál bérelhető szállások, a búcsúvásár sátrai közt kirakodó lacikonyhások, italárusok. Nagyobb városainkban, üdülőhelyeinken a meglévő szállodákat természetesen búcsújárók is igénybe vehetik. Nagyobb létszámú csoportok egyszerűbb, de olcsóbb elhelyezésére megfelelők a turistaházak, ezek címeit igyekeztünk az egyes kegyhelyeknél megadni.
A rendszeres búcsújárók számára a szálláshelyekre, étkezésre vonatkozó gyakorlati tanácsok nem újak. Ők ismerik a közlekedést, tudják, hogyan kell a hely adottságainak, évszaknak és időjárásnak megfelelően öltözködni. De újabb kegyhely felkeresésére távoli tájakról útnak induló zarándokok számára szükségesek ezek a tájékoztató adatok.
Vissza 
