A Vezúv

Fülszöveg

Nápoly, 1944 kora tavasza... Serge Longereau, az algériai születésű francia katonatiszt, a szövetséges expedíciós hadsereg tagja, sebesülése után a felszabadított Nápolyban tölti a betegszabadságát. Az átélt megpróbáltatások után forrón sóvárog a gyengédség, szépség, melegség után - igaz szerelem után. Megismerkedik egy fiatal, szép olasz leánnyal, Silviával, s első látásra szenvedélyesen beleszeret. A leány kezdetben értetlenűl áll e szerelem előtt, de végül ő is megperzselődik, és mint az éppen akkor kitörő Vezúv tüzes lávafolyama, úgy forrósul föl benne az első szerelem lángja, úgy tüzesedik át minden érzéke, és magával ragadja a tökéletes boldogság sodra. Bezárkózik érzéseibe, nem lát, nem hall mást, csak a kölcsönös szerelem muzsikáját. Nem látja az éhező várost, nem hallja a bombázásokat, nem vesz tudomást a Cassinónál folyó gyilkos ütközetekről, a kegyetlenségnek és embertelenségnek kiszolgáltatott, szenvedő világról.
Közeleg a szabadság vége, Serge készülődik a frontra. Silvia könyörgésére a fiú beleegyezik, hogy melette marad, vállalva a katonaszökevény becstelenségét, de végül felébred benne a kötelességtudás, az igazi emberség hangja: lelkiismeretére hallgatva és antifasiszta meggyőződésének engedve, mégis visszamegy a frontra, mert tudja, hogy igaz boldogság nem épülhet jobbik énünk megtagadására. A szerelem törést szenved. Vajon ebből a forró, nagy érzésből csupán megkövesedett láva, szürkés hamu marad vissza? Vagy izzik-e még parázs a hamu alatt?
A regény őszinte érzésektől átfűtött, szenvedélyes hangú, magával ragadó írás. Színes környezetrajza, élettel teli szereplői, emberi problémáinak költői finomságú ábrázolása, mondanivalójának érzelmi gazdagsága még sokáig ott zsonganak az olvasó emlékezetében. Vissza