Arany János elbeszélő és elegyes költeményei

Előszó

Szokatlan, hogy valamely író, ki még él s talán munkára sem képtelen, ennyi töredékkel lépjen közönség elé, mennyit e kötetben vesz az olvasó. Az ilyenek, ha nem de funere domini rapta, méltán nyomhatnák szerzőjökre a könnyelműség vádját. Azért, mi ritkább szokásim közé tartozik, nem hagyhatom őket néhány sor előszó nélkül.
Az idő, melyben e töredékek nagyobb része kelt, nem vala alkalmas hosszabb költői dolgozatokra. Nem, másutt se, a nyugoti gazdagabb irodalmakban, hol az össze nme pontosulhatott költői erőt szintén apróságokban elforgácsolva látjuk; annál kevésbbé nálunk, az 1849 utáni leveretés időszakában, mely kivált a szerző lelkületére ólomsúlylyal borúlt. Ki egyes dolgozatim évszámára pillant, látni fogja, hogy 1848-ig, három év alatt (pedig szellemnyügző hivataltól éjente lopott órákban) négy nagyobb dolgozatot fejezetem be, több-kevesebb sikerrel. E korból nincsenek töredékeim; és ha a szomorú catastropha közbe nem jő, később is alig hagytam volna valamit befejezetlen. De jött az általános izgalom, jött a csüggedés kora. Mint a patak, melynek útjába sziklatömbök hengerűltek, egyszerre irányát veszti: egy része tóvább tesped, más része több ágra szakadva keresi a kifolyót, de különböző szerencsével; némely ágacska hegyi csurgó alakjában menekül, más vadvíz gyanánt bukkan elő, más, egy darabig futva, posvánnyá lapúl, vagy iszap és fövénytalajban vész el: úgy voltam én. Vissza