Fekete István: Kedves Rudi Bátyám!

Előszó

Művészek, írók, jeles közéleti emberek leveleit gyűjtjük, nagy becsben tartjuk. Van, mikor eleve úgy írogatnak egymásnak, hogy közben a nyilvánosságra, az utókorra is gondolnak: a magánérintkezés bizalmas közege csak ürügy számukra, hogy fesztelenebbül szóljanak a nagyközönséghez, mintegy bevonják baráti körükbe az ismeretlen olvasókat. Fekete Istvánt nem ilyen szándék vezette, amikor itt következő leveleit írta. Mégse gondolja senki, hogy akkor puszta levéltári forrásanyagot kap a kezébe, amelyből legföljebb egy-egy gondos irodalomtörténész remélhet néhány életrajzi adatot. Hadd idézzek néhány sort az egyik levélből, mindjárt a levél bevezető mondatait: "Kedves jó Rudim! Sietve válaszolok leveledre, amelyet nem túlságosan érdemeltem ki, de tudom, hogy kerestél mentséget számomra. Bocsásd meg a ceruzát, de tisztességes tollam nincs, s így gyorsabban megy. Sietek a levéllel azért is, hogy levélíró "úri kedvem" el ne múljék, mert akkor aztán fuccs a levélnek, márpedig én ezzel is úgy vagyok, mint minden írással, ha nem megy, hát nem megy! A nyögve írt levél éppen olyan prostitúció, mint minden más izzadságszagú írás." Vissza