Kossuth Lajos: Kossuth Lajos autográfja: "Irataim az emigráczióból" című művéhez (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Kossuth Lajos saját kezű kézirata

Az egylapos kézirat rektóján Kossuth Lajos autográfja található, alatta egy másik kéz írása, amely a verzón folytatódik. A két kézírás jól elkülönül, mind írásképben, mind tintában, valamint íróeszközben is. A felső tizenegy hosszabb-rövidebb sor Kossuth Lajos (1802–1894), Magyarország volt kormányzójának saját kezűleg írt kézirata, egyik önéletrajzi művének részlete.

Kossuth a szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült, s Turinban (Torinó) telepedett le; itt élt 1865-től haláláig. Végig tartotta a kapcsolatot a külvilággal, Magyarországgal és a külfölddel is: több külföldi utat tett, magyar küldöttségeket fogadott, több nyelven levelezett, stb. Sőt, idős korában egyszer még szerelemre is gyulladt (Agg Kossuth levelei egy fiatal leányhoz. Bp. 1919).

Emigrációban töltött életszakaszát tehát végigdokumentálta; ezekből az „iratokból” és a kommentárokból született meg végül az Irataim az emigrációból című munkája (Bp., 1880), amelynek három kötete a volt kormányzó 1859–1862 közötti évek emigrációbeli tevékenységéről számol be.

A tintával írt irat az alábbiakat tartalmazza Kossuth kézírásával:

E levelem tartalma már nem / lett Cavourral gróffal közölve a mi / nek okát a következő szakaszból / fogja az olvasó megismerni

–

Második szakasz

A kévebomlás első jelensége az / emigratióban

 Pulszky – Kossuthnak

 Londonba.

Turin Jan. 8. 1861.

(A levél)

A Kossuth-autográfia alatt más kézírásával újabb szövegrész kezdődik. Ez az angol nyelvű feljegyzés utólag került a lapra, és a dokumentum utóéletével foglalkozik. A lap verzóján a Kossuth-sorok angol fordítása olvasható, szintén idegen kéztől.

A Kossuth Lajos által írt szöveg nyomtatásban a dokumentumkiadás harmadik részében kapott helyet (K. L.: Irataim az emigráczióból. Harmadik kötet. A remény és csapások kora. 1860–1862. Bp., 1882. Athenaeum.) A szöveg a Hatodik fejezet (A csapások közben a legnagyobb csapásig) két részének határán áll: első mondata még az I. részhez (I. Viszonyunk a turini kormánnyal) tartozik, annak utolsó mondata, a továbbiak maga a II. rész fejezetcíme és a nyitásként ott közölt dokumentumra vonatkozó instrukciók. A kötet 538. oldalán szerepel, az alábbi formában:

E levelem tartalma már nem közöltetett Cavourral; a minek okát a következő szakaszból fogja az olvasó megismerni.

II.

A kévebomlás első jelensége az emigráczióban.

–

Pulszky – Kossuthnak Londonba.

Turin, január 8. 1861.

A szerkesztés, majd a szedés során egyrészt természetesen a nyomtatott szöveg korábbi részeihez igazították a formátumot, és némileg stilizálták is (a germanizmust más nyelvi szerkezettel váltották ki). Ugyanakkor az ezt követő részt szerkezetileg is megváltoztatták, ugyanis közölt levél dátuma alatt nem közvetlenül a levél szövege következik – mint Kossuth zárójeles instrukciója mondja –, hanem egy zárójeles bevezetése Pulszky Ferenc levelének: „(A levél egy indulatos kifakadással kezdődik Teleki László ellen…”) – a kötet véglegesítése során a szerző és szerkesztő feltehetőleg úgy gondolták, hogy ezt az „indulatos kifakadást” mégsem közlik szó szerint.

Eötvös Károly visszaemlékezése szerint Kossuthnak mindvégig az a szándéka volt, hogy „semmi esetre se nyers anyagként adja át iratait, hanem azokat emlékiratszerű megjegyzésekkel világítja meg. S szándéka az, hogy az iratokat nemzetünknek s a külföldnek főbb történelmi eseményei szerint csoportosítsa s ez eseményeket önálló részekben külön is megírja.” Több száz levélhez és más irathoz készített jegyzeteket, magyarázatokat. „Minden iratot át kellett olvasni újra. Az idegen nyelvűeket, ha a könyvekbe föl kellett venni, le kellett fordítani magyarra. S a Kormányzó se az átolvasást, se a lefordítást nem bízta másra egészen. Se titkárjára, se Ferencre és Lajosra. Sőt amit ők végeztek, a Kormányzó azt is újra és gondosan átvizsgálta.” (Eötvös Károly: Kossuth Lajos „Iratai”. In: Uő: Gróf Károlyi Gábor följegyzései. Bp., 1902. Révai. II. kötet, 1-41. Eötvös Károly munkái VIII.)

Kossuth 1879 novemberétől 1882 márciusáig dolgozott az Iratok három kötetének anyagán, jelen kézirat is tehát ebben az intervallumban született, s mivel a harmadik kötet vége felé kapott helyet, keletkezése leginkább 1881 végére vagy 1882 elejére tehető. Általa a kötet keletkezéstörténetébe, így a munkafolyamatba, Kossuth Lajos írói műhelyébe enged bepillantást.

*

Mindenféleképpen szólni kell az idegen nyelvű jegyzetről is, mert az a Kossuth-kézirat utóéletéről és tulajdonoscseréiről tanúskodik.

Az angol nyelvű szöveg így szól: „Part of the original (Hungarian) manuscript of Kossuth’s "Memories of Exile". Given to Miss Craufurd of Anchames by Bartholomew Gunszt formerly K's private secretary. / Translation.” Magyarul: ’Kossuth Irataim az emigrációból című (magyar) kéziratának egy eredeti darabja, melyet K[ossuth] korábbi magántitkára, Gunszt Bertalan adott Craufurd of Anchames kisasszonynak. / Fordítása:”

A Gunszt Bertalantól kéziratot kapó Craufurd-családba tartozó kisasszonyt nem sikerült azonosítani, viszont a Craufurd-család (nevük helyesen: Craufurd of Auchenames) és a Kossuth közötti – meglehet: közvetett – kapcsolatról van tudomásunk. (Robert J. W. Ewans: Linda White és Gál Polixéna. Egy barátság, 1857–63. Aetas, 1995. 4. sz. 71–100.)

A kézirat tehát valamikor 1882 után kikerült a Kossuth-anyagból, és brit tulajdonba került. Legális módon: Kossuth egykori titkára adta nekik, talán egyik üzletét megerősítendő. És itt érdemes pár szót szólni a kézirat elajándékozójáról is, hiszen egy ideig központi szerepe volt Kossuth munkájában, később utóéletében, majd Kossuth fiának, Ferencnek, a későbbi miniszternek utóéletében is.

Gunszt Bertalan (1859–1923) Szentesen született. Egyetemista korában került Kossuth mellé, konkrét szerepkörre: az Irataim az emigráczióból munkálatainak segítésére. Eötvös így írja le a kiválasztás folyamatát: „Tehát tikárra volt szükség. A szerződés létrejötte után nyomban megbízta hát Helfy barátunkat a Kormányzó, szerezzen neki titkárt. Nem nagyigényű, mívelt és buzgó ifjút Magyarországból, aki egy-két európai nyelvet is jól ismer. […] A harmadik [jelentkező] volt Gunszt Bertalan. Ennek sikerült a Kormányzó mellé jutnia. […] Szentesi származás. Kereskedő szülők gyereke. Ekkor húszéves volt; jogász és bölcsészethallgató a budapesti egyetemen s a Függetlenség című lapnak önkéntes munkatársa. A magyar és német nyelvet teljesen ismerte; — könnyen tanult idegen nyelveket s olaszul, franciául, sőt angolul is a Kormányzó mellett tanult meg harmadfél év alatt. Ott volt ugyanis 1879. évi novembertől kezdve 1882. évi júniusig.” (Eötvös, I. m.) Ekkor azonban Gunsztnak haza kellett jönnie, önkéntesi katonaévét letölteni. Egyik nekrológja szerint ezután „publicisztikai és közgazdasági működést fejtett ki". Mint a Reuter-iroda parlamenti tudósítója, több esztendeig élt Londonban, majd Magyarországba tért vissza, ahol nemzetközi relációit fölhasználván, áldásos közgazdasági működést fejtett ki. Öt kultúrnyelven írt és beszélt tökéletesen. Európa és Amerika minden államában voltak meghitt barátai és nagy üzletfelei, tizenegyszer szelte át az Atlanti-óceánt, hogy amerikai tőkét hozzon Magyarországba. Egyénisége, a disztingvált vegyüléke a nemzetközi kultúrembernek és a tősgyökeres magyar táblabírónak, mindenütt hódított úgy a magánéletben, mint a nemzeti közgazdaságot érdeklő ügyekben.” (Gergely István: Mi lesz Kossuth Lajos Tivadar milanói hagyatékával. Gunszt Bertalan halála. 8 Órai Újság, 1923. jan. 17. 3.) Alapítója és elnöke volt a Magnezit Részvénytársaságnak. Emberként pedig „szeretetreméltó és elmés volt az érintkezésben; egyébként pedig nagyszerű fezőr-talentum, nagyszerű kereskedő” (Meghalt Kossuth Lajos titkára. Világ, 1923. jan. 16. 5.). Testvéri szeretet fűzte Kossuth két fiához, Ferenchez és Lajos Tivadarhoz, az ő fiának pedig maga a kormányzó volt a keresztapja. „Följegyzései és elbeszélései a Kossuth-család intim életéről fontos adalékai lesznek a történetírónak.” (Gergely, I. m.)