Maimonidész: A tévelygők útmutatója

Fülszöveg

A középkori zsidó-arab kultúra "aranykorának" legjelentősebb vallásbölcselője, enciklopédikus műveltséggel rendelkező tudós polihisztora Mose ben Maimon (Cordóba, 1138 - Fosztat, 1204), akit a filozófiai tradíció Maimonidészként ismer. Az almohád üldözések miatt családjával tizenévesen menekülni kényszerül, míg végül az egyiptomi Fosztatban telepednek le. Itt a kalifa udvaránál elismert orvosként működik, s egyben a helyi zsidóság szellemi vezetőjévé lesz.
Máig mértékadó rabbinikus törvényfejtegető munkássága mellett 1190-ben befejezte filozófiai főművét, A tévelygők útmutatóját, amely egyben a legjelentősebb zsidó bölcseleti mű. A Szentírás kinyilatkoztatott igazságait veti egybe a filozófusok érveivel - hit és tudás örök dilemmáján elmélkedik. Az arisztotelészi filozófiában szerzett jártassága miatt a mestert sokszor a "zsidó Arisztotelész"-nek is nevezték. Műve első kötetében elsősorban a nehezen érthető szentírási helyeket magyarázza, az isteni attribútumokat és az arab filozófiát és teológiát, a kalámot elemzi. A második kötetben az arisztotelészi filozófiát mutatja be, illetve cáfolja a filozófusok érveit a világ örökkévalósága tekintetében. Végül a próféciák lényegét és értelmét tárgyalja. A harmadik kötetben többek között Isten tudásával, gondviselésével, a szabadakarattal és a próféták misztikus tanításaival foglalkozik. Leo Strauss, századunk jelen filozófusa szerint Maimonidész művében a Szentírás titkainak feltárását tűzte ki céljául. A külső veszélyek miatt ugyanis úgy döntött, hogy a korábbi tilalmak ellenére leírja az ősi titkos tanítást, hogy ne menjen végleg veszendőbe. Így a kabbala hívéül szegődött, azonban a fölfedés és elrejtés eszközeivel tette mindezt, hogy csak az arra alkalmas és felkészült bölcs érthesse meg útmutatását, aki képes az önálló gondolkodásra.
Az Útmutatót a benne foglalt igazságok miatt előszeretettel tanumányozták muszlimok és keresztények is. Így történhetett meg, hogy amikor az Egyház betiltotta Arisztotelész racionalista műveinek tanulmányozását, Aquinói Tamás az Útmutató segítségével "Visszacsempészte" a scolába Arisztotelészt. Maimonidész a filozófia mellett az istenérvek és a szentírásmagyarázat terén is hatott az utókorra: Albertus Magnustól, Aquinói Tamáson keresztül Leibnizig és Spinozáig.
Az Útmutatót az eredeti arab szöveg alapján a kiváló tehetségű Klein Mór fordította teljes terjedelmében magyarra (1878-1890). Munkáját a kortárs szaktekintélyek is elismerően említik, pl. Kaufmann Dávid. Becsességét az a tény is fokozza, hogy a műnek mindmáig csak a legnagyobb európai nyelveken létezik teljes fordítása. A régiesnek ható szöveg újraközlését az a körülmény is indokolja, hogy belátható időn belül olyan avatott fordító felbukkanását nem lehet remélni, aki a középkori arab és héber nyelvben éppúgy jártas lenne, mint a korabeli filozófiában, illetve a rabbinikus irodalomban. Kötetünk "leletmentés" is, hiszen az eredetileg nyolc füzetből megjelent mű közkönyvtárainkban alig vagy egyáltalán nem lelhető fel. Ez a második bővített összkiadás újabb anyagrészekkel (tartalom, Josua Blau előszava, Ibn Tibbon szómagyarázata, Heller Ágnes utószava, mutatók és hibajegyzék) kiegészítve jelenik meg, amelyek segítik az olvasót a tájékozódásban. Vissza