Osváth Ernő dedikált portréja (A tételről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Osváth Ernő által dedikált fotó.

A fénykép mérete:
- keretezés nélkül: 8 cm x 13,5 cm.
- keretezve: 15 cm x 10 cm
A fénykép Máté Olga (1879-1961) fényképész munkája.

Osvát Ernőt sokan a Nyugat főszerkesztőjének titulálják (és nevét rendszerint tévesen, h-val írják), akár irodalomtörténészek, aukciósházak is, pedig soha nem volt a lap első embere (és nemesi származású sem volt). Vezető, meghatározó alakja annál inkább volt, s bizonyos: nélküle a Nyugat nem olyan lett volna, amilyen, s így az összmagyar irodalom is másképp alakul; Osvát hatása mind a mai napig érződik. Ahogy éppen Kárpáti Aurél írta róla a Pesti Naplóban: „Megértő és elfogulatlan maradt a leghevesebb harcok idején is. A Magyar Géniusz, a Figyelő s a Nyugat beszédes tanúsága nemcsak bátorságának, gerinces tántoríthatatlanságának és kitartásának, hanem igazságszeretetének is. Alkut és protekciót nem ismert. A pap érzékeny lelkiismeretévé az ítélő bíró keménysége párosult benne. De mindenekfölött a művész, a költő, a kritikus rajongása töltötte ki, fűtötte át szavait, cselekedeteit. Rajongás minden szépért, ifjúi értékért. Alig van a modern magyar irodalomnak számottevő tagja, akinek első írását ne az ő jóságos, bölcs, figyelő szemei futották volna át, indulásuk előtt. Harminctól ötvenig, minden jelentősebb mai író adósának érzi magát. Osvát Ernő, a szerkesztő egyengette az utat mindazok érvényesülése előtt, akiket Osvát Ernő, a kritikus fedezett fel. Ő verekedett Adyért, Babitsért, Móriczért s annyi más tiszta értékéért az új magyar költészetnek. Forradalmár volt, mert apostol volt. Forradalmat csinált ez a szelíd, csendes ember, mikor, megindította, a Nyugatot, amelynek utolsó leheletéig vezére maradt. A Nyugat pedig: korszak. Teremtő korszak – ahogy Móricz Zsigmond mondotta: – talaja a jövőnek. Vágjátok ki a Nyugat tizenöt esztendejét a magyar, irodalomból s mehettek vissza, megfulladni a – Szaharába…” (Kárpáti Aurél: Osvát Ernő. PN, 1929. okt. 29.)

Osvát Ernő (Róth Ezékiel, 1877–1929) a Nyugat alapító szerkesztője volt, 1908-tól haláig, 1929-ig működött a lapnál. A Nyugat előfutárai közül kettőt is ő jegyzett: a Magyar Géniusz (1902–1903) és a Figyelő (1905) is az ő nevével jelent meg. És bár voltak – főleg fiatal korában – szépirodalmi próbálkozásai is (novellák, és egy töredékben marad regény), mindenekelőtt kritikus volt, később azonban a kritikaírással is felhagyott, felváltotta a szerkesztéssel, és ez lett az ő valódi kritikai működése. 1929. október 28-án lánya halálos ágya mellett szíven lőtte magát. Barátai és tisztelői ezután kiadták 200 példányban az aforizmáit (Az elégedetlenség könyvéből. Gyoma, 1930. Kner Izidor), 1945-ben jelent meg az Osvát Ernő összes írásai (szerk.: Osvát Kálmán), majd éppen fél évszázad múlva egy újabb életmű-kiadás (Az elégedetlenség könyvéből. Összegyűjtött írások. Bp., 1995), és pár éve a levelezés (Tessék színt vallani. Osvát Ernő szerkesztői levelezése. Szerk.: Kosztolánczy Tibor és Nemeskéri Erika. Bp., 2019).

Mindezeket megelőzte azonban egy nem mindennapi ünneplő kötet: a Nyugat 1923-ban különszámot adott ki „Osvát Ernő irodalmi működése 25. évfordulójára”; ez volt az Osvát Ernő emlékkönyve. Ennek az évfordulónak a vonzásában készült Osvátról egy fotósorozat is, melynek jelen darabja lett a „hivatalos” változat: a szerkesztő ezt adta ismerőseinek.

Kárpáti Aurél (1884–1963) kritikus, író, aki a Nyugatnak megindulásától volt munkatársa, szintén kapott Osváttól egy példányt, mégpedig az alábbi dedikációval:

Kárpáti Aurélnak / szeretettel / Osvát Ernő

            Kárpáti a Nyugat említett Osvát-számában egy novellát közölt (A sárga ház), „Osvát Ernőnek, szeretettel” ajánlással.

A dedikált portréfotó jelentőségét Jókai Mór ismerte fel először. Az utána következő generációból előszeretettel adott vagy küldött kézírással egyénített felvételt magáról Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső is. Osvát-dedikált fotót azonban alig ismerünk.

Pedig Osvátról – bár valójában háttérmunkás volt – jó pár fotó is készült, és a legtöbbet ezek közül Máté Olga (1878–1961) fotóművész készítette.

Jelen portré szintén az ő műhelyében készült (a kép jobb alsó sarkában ott is áll a jelzés: „Máté Olga / Budapest”). 1899-ben nyitotta meg műtermét, és hamarosan megtalálta a számára legkifejezőbb formát: az arcfényképezést, a portrét – ennek egyik hazai úttörője is lett. Modelljei között volt – Osvát mellett – Kaffka Margit, Babits Mihály, Balázs Béla és Zalai Béla is. Sokáig felfedezetlen fotóművész volt, akinek képeit nem gyűjtötték egybe – ma már bőséges fotóanyaggal kísért monográfia is van róla (E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum”. Bp., 2006. PIM – Helikon). Zalai Béla (1882–1915) nemcsak modellje volt a fotóművésznek, hanem annak második férje is. Osvát is jól tudta, hogy Zalai eredeti magyar gondolkodó volt, aki azonban egyetemi évei után középiskolai tanár lett, korai halála pedig megakadályozta abban, hogy részletesen kifejtse filozófia-elméletet, melynek így csak részletei ismertek.

Osvát Ernőtől alig maradtak fönn dedikált darabok. Ez persze érthető, hiszen életében nem jelent meg önálló kötete. Pár szűkszavú ajánlást találni az 1923-as Emlékkönyv pár elajándékozott példányában (általában azoknak adta, akik köszöntötték őt), és nagyon kevés számú dedikált fotót ismerünk tőle. Ebből a portréból mindössze egyetlen másik dedikált példányt tarthatunk számon (azt a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, jelzete: F.2623.2.), hazai árveréseken ez az első példány belőle.