Fitz József/Szentkúthy Pál /(et al.): Tíz írás a nyomdászatról (Radnóti Miklós tiszteletpéldánya, számozott kötet.) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Névre szóló, számozott példány. Hungária Könyvek No.: 9.
Tíz írás a nyomdászatról. Írták: Dr. Fitz József, Bárczy Istvá,Kozma Lajos, Haiman-Kner György, Kner Imre, Magyary István, Dr. Boér Pál, Dr. Bródy László, Dr. Szentkúty Pál, Durand Félix és Ferdinandy Gejz.

Radnóti Miklós könyvtárából származó példány.

Radnóti Miklós nagy olvasó és igényes könyvgyűjtő volt, de magánkönyvtára (és levelezése) nagy része a háború alatt megsemmisült. 1944 áprilisában ugyanis egy barátjuk segített a Radnóti házaspárnak biztonságba helyezni könyvtáruk értékesebb darabjait: ládákat szerzett a Giraud-cégtől, és a könyveket a Somsics-cég borraktárában helyezték el a budai Duna-parton, „a raktárépületet azonban 1945 tavaszán elöntötte a megáradt Duna, és Radnóti könyvei megsemmisültek” – írja Ferencz Győző (Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz. 2. kiad. Bp., 2009. 635.). Pár könyv azonban a Pozsonyi úti lakásban maradt, és Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni halála (2014) után ezek szétszóródtak.

Ezek közül bukkant fel most egy példány.

A Tíz írás a nyomdászatról önmagában is érdekes és értékes kötet. Igazi könyvészeti remek. „A nyomda az 1930-as évek közepén indította meg Hungária Könyvek elnevezésű bibliofil sorozatát. Az 1935-1948 között megjelentetett 13 mű 14 kiadása (az egyik kötet angolul is napvilágot látott) a hazai könyvművészet XX. századi történetében is jelentős helyet vívott ki az officinának.” „Mindegyik kötet egyéniség volt, valamiben különbözött a másiktól”, és a sorozat darabjainak „összetartozását nem a tematikai, tartalmi kapcsolat jelentette, bár bizonyos művelődéstörténeti, azon belül könyv- és nyomdászattörténeti jelleg vitathatatlanul érvényesült. Az egyes kötetek azonos méretben, 240 × 195 mm-es formában jelentek meg. A gondos tipográfia, a minőségi szedés, a különleges papír, az illusztrációk, a tetszetős kötés – több kötet kötéstervét egyébként egy újabb Kner, Imre és Albert testvére, Erzsébet készítette – és a gondos nyomás tették együttesen a sorozatot a kor jelentős könyvművészeti vállalkozásává.” (Pogány György: Hungária Könyvek. Egy bibliofil könyvsorozat 1935–1948 között. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 2001. nov. 47–51.) Bródy-Maróti Dóra visszaemlékezése szerint „a Hungária Könyvek kereskedelmi forgalomba nem kerültek, viszonylag magas, 1000-1200 példányban jelentek meg, és a nyomda tiszteletpéldányként üzletfeleinek, barátainak ajándékba adta”. Ahogy a nyomdavezető-szerkesztő mondta: „Mindegyik számozott példány volt, ezeket a kartotékokat magam vezettem, így aztán évről évre mindenki ugyan azt a számú könyvet kapta.” (Idézi: Pogány.) Voltak persze számozatlan példányok is, ezeket a könyvkereskedelem értékesítette.

A Hungária könyvek 9. kötete 1942 végén készült a Hungária nyomdában, és nagyrészt előfizetési vagy tiszteleti példányként került az olvasókhoz. Ez, a 382. számú darab Radnóti Miklós könyvtárába került.

A kötetben – nomen est omen – a nyomdászatról szóló tíz írás van. Bárczy István előszava nyitja, majd Fitz József írt a kezdetekről, Szentkúty Pál a könyvillusztrációról, Kozma Lajos „az írás stílusváltozásai az építészet megvilágításában” témában. Őket követi Durand Félix és Ferdinandy Gejza a papírosról és annak szabványairól, Bródy László a nyomdai eljárásokról, Haiman-Kner György a tipográfiáról (Nyomtatott betű, mai betű, magyar betű), Boér Pál a kliséről, Magyary István a könyvkötészetről. Végül pedig – a kötetet zárva és megkoronázva – Kner Imre esszéje olvasható a kötetben, Gondolatok a nyomdaiparról címmel. A korabeli kritika szerint a könyv „azokhoz szól, akik a puszta olvasáson túljutnak és könyvnyomtatás szépségét is figyelik, élvezik, vagy nélkülözik. (Valljuk meg: az utóbbi eset a leggyakoribb a magyar könyvpiac kiadványainak forgatásakor!) / A tíz dolgozat között vannak olyanok, amelyek tisztára csak technikai kérdéseket fejtegetnek, de ezek is annyira határosak a művészetiekkel, hogy feltétlen érdeklődésre számíthatnak. […] Mondanunk sem kellene, hogy a kilencedik Hungária-könyv nyomdatechnikai és művészi szempontból egyaránt méltó folytatója az eddigieknek: betűi, nyomása, papírja, kötése, képei mintaképül szolgálhatnak.” (Farkas Zoltán: Tíz írás a nyomdászatról. Magyar Csillag 1943. febr. 1. 185.)

Radnóti a Hungária nyomdával Kner Imrén, illetve az ő unokaöccsén, Haiman Györgyön keresztül került kapcsolatba. Haiman ebben a nyomdában töltötte tanulóidejét, majd 1936-tól maga is munkatársa lett a nyomdának. 1937-ben egy itt készült „művkollos” kötet kiadását segítette (Ortutay Gyula–Buday György: Bátorligeti mesék), 1938-ban pedig ő egyengette az útját és tervezte tipográfiát a gyomai Kner nyomdában készült Radnóti-kötetnek, a Meredek útnak. A költőnek a nyomdával való kapcsolata ez után is megmaradt, és éppen a Tíz írás előtt egy évvel itt készült a költő utolsó – és egyben legritkább – versfüzete, a Naptár.

Amikor a Tíz írás a nyomdászatról megjelent, Radnóti második munkaszolgálatát töltötte. Karácsonykor azonban hazaengedték a ládagyárból, ahol dolgoztatták, és újévig otthon lehetett. Lehet, hogy éppen ebben a pár napban kapta meg a kötetet, és került be a könyvtárába, hogy aztán valami úton megmeneküljön. 

Ami megsemmisült, soha nem fog előkerülni, s nemcsak a könyv, de vele a róla és általa való tudás is elveszett. Ami viszont megmaradt, az annál értékesebb. Tudományos és könyvgyűjtői szempontból is.

Kiadói varrott keménykötésben lévő példány feliratozott, címfedéllel, könyvkötő által megerősített foltos könyvgerinccel, feliratozatlan hátlappal, tiszta belívekkel hiánytalan állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.