József Attila: Medvetánc (L. Gerő Erzsinek dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Egyszer egy József Attila-kutató arra a kérdésre, hogy milyen könyveket vinne magával egy lakatlan szigetre, első helyen említette József Attila Medvetánc című kötetét. Mégpedig azért, mert abba maga a költő maga válogatta össze korábbi költői termésének javát, s hozott létre így egy, a saját munkásságát reprezentáló gyűjteményt. Ez a költői szándéknak megfelelő önreprezentáció (is) teszi a Medvetáncot a József Attila egyik legjelentősebb kötetévé.

Az erősen megrostált anyag nagyobb részét József Attila korábbi köteteinek igencsak megváltogatott darabjai adták. Ahogy maga a költő írta ezekről a kötet 6. oldalán: „Ez a kötet 1922–1934 esztendőkben írt verseim válogatott gyűjteménye; elkallódott füzetekben javarészt már megjelentek. A régi szövegen itt-ott változtattam, kimondott gondolatuk és képzeletük így találóbb forma érzéseimhez. Az első versek kora ifjúságom kísérletei.” Mellettük azonban újabb versek is kerültek bele.

Az 1934 végén megjelent kötet jelen példányába a költő ezt írta bele:

L. Gerő Erzsinek / szeretettel / Bp. 1934. dec. 4. / József Attila

A Medvetánc 1934 december elején jelent meg – első dedikált példányai 2-án kelteztek –, a címzett tehát valóban az elsők között kapott a költőtől névre szóló ajánlást.

A dedikáció különlegességét az adja, hogy a címzett – ennek ellenére – nem tartozott József Attila belső körébe, sőt, a kutatás eddig egyáltalán nem regisztrálta ezt a kapcsolatot. A kötet léte tehát bizonyító jellegű, s általa bővült a József Attila irodalmi kapcsolathálózatáról való tudásunk.

De ki is volt a címzett, aki ilyen korán kapott a költő saját válogatáskötetéből?

Gerő Erzsi (Grünstein Erzsébet, 1903–1972) színésznő volt. 1927-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát, majd rögtön az Új Színházhoz szerződött. 1941–42-ben az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület Művészakció előadásain szerepelt. A háború után is színpadra állt még, később visszavonult. Férje Lengyel István (1892–1970) író, újságíró, szerkesztő volt – őt jelöli az L. a nevében –, akivel 1929. június 1-jén kötöttek házasságot. (Amelyről, valami egyelőre még feltáratlan ok miatt, a budapesti napisajtó „csak” 1931. júl. 25-e után adott hírt.) Lengyel az Aradi Közlönynél kezdett, majd – mint baloldali újságíró – a Tanácsköztársaság ideje alatt középvezetői szerepet töltött be, ezért perbe fogták, meghurcolták. Később Muskátli és Bonbonnier Kabaré szervezője is volt, de dolgozott a Pesti Hírlapnak, az Érdekes Újságnak, a Ma Estének stb.; a háború után a Népszavának, a Népszabadságnak és az Új Életnek, ahol a szerkesztőség tagja is volt.

Az ajánlás azonban hangsúlyosan a házaspár női tagjának szól – tehát a színésznő valóban alanyi jogon, saját személye miatt kapta a dedikált könyvet.

Gerő Erzsi Grünstein József gyári hivatalnok és Guttmann Fanni lányaként született, akik azonban az 1902-es házasságkötésük után öt évvel, 1907-ben már külön éltek és a válókeresetet is beadták. 1911-ben váltak, Erzsi az anyjával maradt, de az apát nem kötelezték tartásdíj megfizetésére. Így Erzsi négyéves kora óta apa nélkül nőtt föl, és gyakorlatilag ettől kezdve csak az anyja jövedelméből éltek. Már fiatalon szerette az irodalmat, a verseket. Tizenöt éves korában erre figyelt fel az addigra Európa-hírű Beregi Oszkár, aki akkor az Intim Kabaréban vállalt vendégszereplést (Zemplényi Klára Fogság alatt c. darabjában): „Gerő Erzsit annak idején Beregi Oszkár, a Nemzeti Színház egykori kiváló művésze vitte a színipályára. Meleg szeretettel, valósággal kézenfogva. Az új tragika-kisasszony édesanyja, a Leopold Gyula igazgatósága alatt álló Teréz körúti Intim Kabaréban volt alkalmazva, ahol lánya ott szaladozott a szoknyája körül. Pihenő óráiban szavalni szeretett, s egyszer az ott vendégszereplő Beregi Oszkárnak elmondotta Alba Nevis Csúnya lány című költeményét. / Beregi a szavalat meghallgatása után valósággal önfeledten kiáltott fel: / – Kisasszony! Maga lesz a jövő Legnagyobb tragikája.” Majd beprotezsálta a lányt a színiakadémiára, ahol az igazgató azon nyomban „megszavaltatta és felvette az iskola növendékei közé, méghozzá — mert a kisasszony zsebe üres volt – tandíjmentesen.” (A függöny mögött – Hétfő. Esti Kurír, 1928. febr. 14. 11.)

A Színiakadémia elvégzése után Erzsi szinte rögtön nagy sikert ért el: az Új Színházhoz szerződve megkapta An-Ski Dybuk című darabjának főszerepét. Még a próbák alatt írták róla: „Érdekes, feketehajú, nagyszemű fiatal leány. Múlt évben végezte a színészakadémiát és az akadémiai vizsgán Medea szerepében tűnt fel. Most, úgyszólván minden átmenet nélkül, a Dybuk női főszerepét kapta. Érdekes és figyelemreméltó kísérlet, különösen Pesten, ahol egész sor fiatal tehetség kallódik el, mert a színigazgatók nem mernek velük kísérletet tenni.” ((zekas): Egy óra. Pesti Napló, 1928. jan. 27. 14.) A darab nagy siker lett, lelkes méltatások sora jelent meg a bemutatóról, még az 50. előadás után is. A Nyugatban József Attila későbbi szerkesztőtársa, Ignotus Pál írt róla: „A színészek szintén becsületesen és tehetségesen játszottak, emeljük ki közülük a fiatal Gerő Erzsit, aki a rabbinusi parancs és a földöntúli szuggesztió közt vergődő, megszállott leány szerepében egy csapásra beérkezett a közismert, szeretett és méltán szeretett pesti színésznők sorába.” (Ignotus Pál: Dybuk. An-Ski legendája az Új Színházban. Nyugat, 1928. febr. 16. 321–322.)

Az aktív színészi karrier azonban nem tartott sokáig, mert Gerő Erzsi házasságkötése (1929) után lemondott a színpadról férje és hamarosan megszülető lányuk kedvéért. Alkalmi fellépéseket azonban vállalt.

Mégpedig legtöbbször irodalmi rendezvényeken. Már diákként kedvelte a költészetet – erre figyelt föl ugye Beregi Oszkár –, és ez az attitűd később is megmaradt: 1927 őszén, az Új Színház nyitóműsorában Adyt szavalt, és az „új magyar versek” továbbra is a repertoárjában maradtak: Ady mellett többször mondott Heltai Jenőtől, Ignotustól stb. verseket. A Medvetánc megjelenésének évében, 1934 márciusában pedig éppen a Füst Milán irodalmi munkásságának huszonötödik évfordulóján rendezett szerzői esten szerepelt a Zeneakadémia nagytermében. A bevezető ünnepi méltatást Kosztolányi Dezső mondta, majd „Füst Milán, Ascher Oszkárnak és az általa vezetett, szinte zenekari hatású Fodor-zeneiskolai szavalókórusnak döbbenetes erejű számai mellett Gerő Erzsi izzó drámaiságú előadása magaslott még ki”. (Szerzői est. Pesti Hírlap. 1934. márc. 28. 14.) Mindezt más lapok is megerősítették: „Két költeményt adott elő Gerő Erzsi, aki az előadóművészet terén komoly, nagy értéknek bizonyult” (Füst Milán szerzői estje. Az Újság, 1934. márc. 28.), másutt „nagy odaadással és rátermettséggel”, „igazi drámai erővel” tolmácsolta a verseket (Esti Kurír, 1934. márc. 29.), stb. És bár József Attila valószínűleg nem volt jelen az esten (bő fél évig Hódmezővásárhelyen élt ekkor), a színész, illetve előadóművész kvalitásait már ismerhette ekkor, s vélhetően más rendezvényekről ismerték egymást.

József Attila máskor is dedikált színésznőknek: Fedák Sári, Gombaszögi Frida és Honthy Hanna is kapott a költőtől névre szóló ajándékot. Hozzájuk csatlakozott most Gerő Erzsi.

Kiadói tűzött  papírkötésben lévő példány feliratozott címfedéllel, könyvrestaurátor által belülről megerősített, feliratozott könyvgerinccel, tisztabelívekkel, hiánytalan állapotban. A kötetet a Révai-Nyomda nyomta, Budapesten.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.