Krúdy Gyula autográf levele Barabás Atala festőművésznő számára. (A tételről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Krúdy Gyula az 1918-19-es forradalmak leverése után, a fehérterror idején megfáradt, visszavonult az irodalmi közélettől, szereplésektől. Ezt az önként vállalt kivonulást azonban csak fizikai elzárkózásként kell értelmezni, mert éppen ekkor lapot is kezdett szerkeszteni, melynek ő maga volt kiadója is. Az 1921-ben megjelent Szigeti Séták című „szépirodalmi és fürdőügyi [!] közlöny” első száma július 17-én jelent, s tőle Krúdy nemcsak személyesen, de anyagilag is biztonságosabban érezte magát, s ebben segítségére volt a kiadótulajdonos Szent-Margitsziget Gyógyfürdő Részvénytársaság Igazgatósága. „A Szigeti Séták, mint szépirodalmi és fürdőügyi közlöny, kettős célt tűzött maga elé. A versek, »beszélykék«, folytatásos regények között hírt adott a gyógykezelés, a pihenés lehetőségeiről, követte a sport, a szórakozás, a divat eseményeit. A különböző jellegű írásokat a Margitszigettel való kapcsolatuk fogta egybe.” (Barta András–Fráter Zoltán: Krúdy, a lapszerkesztő. Kritika, 1978. okt. 20–21.) Az eredetileg tíznaponként megjelenő folyóirat hamarosan ismertté vált a Margit-szigeten kívül is, mégis rövid életűnek bizonyult: utolsó száma, hosszabb kihagyás után, 1921 december karácsonyára jelent meg, s ezzel a Szigeti Séták története véget ért.

Krúdynak azonban megmaradt egy csomó előre nyomtatott, szerkesztőségi fejléces levélpapír, s egy ideig még – spórolási célból is – ezekre írta leveleit. Nem sokkal a lap megszűnése után, december 29-én például ezt:

Szentmargitsziget, 1921. XII. 29.

            Kedves Rokon,

szivesen beleegyezem, hogy valamely cikkemet, amelyet alkalmasnak vél: a Renaissance Hongroise-ban közzétegye.

Minden jót, sikert kiván

atyafiságos szeretettel:

Krúdy Gyula.

A címzettről a fönnmaradt boríték címzése árulkodik: „Ngs. / Barabás Atala urnőnek, / Budapest, / IV. Magyar utca 30. II.”

Barabás Atala Mária (1877–1945) – férjezett nevén: báró Pletzger Rezsőné – festőművész volt. Nemesi származású, jó neveltetést kapott, a kultúra iránt érdeklődő, külföldön is tanult alkotó volt, több önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön is. Hagyatékának egy része ma Keszthelyi Balaton Múzeumban található. Egy korabeli önéletrajza szerint: „A Bakonyban születtem, [s] mert az ősmagyar táltostüzek emlékeit és Rákóczi bujdosók lábanyomát éreztem e rengetegben, azért szeretem mindenben, ami zord és fenséges. A veszprémi angolkisasszonyoknál, mint növendék kaptam első útmutatást a festéshez”, de mivel „nem szerettem soha a copfot s az iskolai methódust, igy a pesti női festőiskolák államilag engedélyezett szürke színeit kikerültem s modern irányú magántanároknál tanultam […]. Nem szerettem a szerény csendéleteket, virágokat, se [a] művészetben, se [az] irodalomban, csak a mindent kifejező shakspeare-i témák érik meg a művészi fáradságot”, és „ha elérem művészi célomat, remélem, ott fogok érvényesülni, ahol akarok”. (Budapesti Újságírók Egyesülete almanachja 1913. Bp., 1913. 26–27.)

Ennek az érvényesülésnek volt egyik korábbi állomása az Ecsetvonások című elbeszélésgyűjtemény is, amely 1905-ben jelent meg, s a kritika szerint „eleven színekben tündöklő ecsetvonások ezek az elbeszélések az olaszországi utazás emlékeinek palettájáról, s valamennyiből kivilágosodik szerzőjük éles megfigyelő képessége és művészi ízlése. Eleven modorban gördülnek az apró történetek, amelyeket már az olasz viszonyok gazdag ismertetése miatt is érdemes elolvasni.” (Ecsetvonások. Budapesti Hírlap, 1905. máj. 17. 12.)

És bár több kötetet nem publikált, Barabás Atala irodalom iránti érdeklődése megmaradt, sőt, talán „főműve” éppen a Magyar Reneszánsz Társaság megszervezése és annak lapja, a Renaissance című folyóirat megindítása és szerkesztése volt. Ez utóbbira utal Krúdy levele is.

A későbbi báróné a konzervatív-keresztény szellemiséget képviselő Magyar Reneszánsz Társaságot 1917-ben kezdte szervezni, de csak a Tanácsköztársaság bukása után, 1919 őszére körvonalazódott a terv, s végül 1919. december elején alakult meg s tette közzé programját. „A társaság célja a keresztény összetartás ápolása és a fajmagyar kultúra fölébresztése és fejlesztése. E végből e társaság Budapesten állandó kiállítási helyiséget rendez be, vidéken vándorkiállításokat létesít, kiállításait a külföldre is kiviszi. Magyar Renesszánsz néven művészi és szépirodalmi folyóiratot ad ki, fafaragóiskolát állít föl, előkészíti az egyházművészeti főiskola tervét, a külföldi idegenforgalmi irodák útján a magyar kultúráról tájékoztatja a külföldet, a faj magyar színészet ápolására színházi helyiséget bérel ki és az ifjúság nevelésére megalakítja a fehér mozivállalatot.” (A Magyar Reneszánsz Társaság. BH, 1919. dec. 2. 9.) „A művészet és irodalom minden ágát érintő gazdag programot” Barabás Atala önálló propagandafüzetben is kiadta, magyar és francia nyelven is. A Társaság és a folyóirat társalapítója úgy emlékezett vissza, hogy egyesületük „céljául fűzte ki a magyar költők, írók és művészek egy táborban való tömörülését és amennyire szükséges, segélyezését”, „főhercegekkel, főpapokkal az élén és a magyar mágnásvilág számos tagjával”. „A társaságnak sikerült számos írót, művészt nyaraltatni főúri családoknál, […] segélyezett művészeket, írókat, főleg azok hátramaradottait, özvegyeit.” (Gyulai Josefhine grófné: A Magyar Renaissanceról. Ország-Világ, 1923. jún. 17. 294–295.) A társaság 1925-ig működött.

Nagy valószínűséggel az anyagilag megszorult Krúdy is kapott tőlük támogatást, annál is inkább, hogy Barabás Atala Krúdy rokonságába tartozott. Erről a levél megszólítása tanúskodik. De hogy egészen pontosan milyen rokoni kapcsolat is volt az író és a festő között, az ma még nem feltárt, a kutatás további feladata. De talán már ennek támogatásnak volt a része az is, hogy a „rokon” fölkérte az írót, adjon a meginduló lapjába bármilyen írást. Krúdy pedig, nagyon gálánsan, természetesen hozzájárult, hogy „valamely cikkét”, melyet a szerkesztő rokon „alkalmasnak vél”, közzétegye. Azaz magyarán: Krúdy úgy tett írói gesztust, hogy közben kicsit le is pattintotta magáról a feladatot.

Mindenesetre a magyar és angol nyelvű cikkeket egyaránt közlő induló lap első számában megjelent Krúdytól írás, s erről még a sajtó is hírt adott. „Bevezetőül a művészeknek a nemzeti újjászületésben való szerepéről Apponyi Albert gróf írt bölcs, megszívlelendő sorokat. Érdekes cikkek (Éberhard és a Csallóköz, Renaissance, A sárospataki vár), Nil két szép verse, Krúdy Gyula angol nyelvű novellája (My mother) és több érdekes művészeti és társadalmi hír teszi tartalmassá és érdekessé a folyóiratot, amelynek címlapját Barabás Atala szép olajfestményének sikerült reprodukciója disziti.” (Renaissance. BH, 1922. febr. 23. 7.)

Krúdy Anyám című írása eredetileg 1913-ban jelent meg (Az Újság, 1913. november 23. 1–2.), később többször is újraközölték. Talán a festőnő és az író rokoni kapcsolata miatt is esett erre a választás.

A "Szigeti Séták szerkesztőség" jó állapotban megőrzött szerkesztőségi levelezőlapjára jegyzett autográf levél, sérül, kézírással címzett, postai bélyeggel ellátott, postahivatali bélyegzett (Budapest 62/921.DEC.29.É 6 ), a levelezőlaphoz tartozó szerkesztőségi borítékban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.