Életrajz
Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő, grafikus, gobelinművész. Budapesten az Iparművészeti Főiskolán 1931-ben kezdte tanulmányait, majd egy év után átiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, Szőnyi István osztályába, ahonnan baloldali politikai tevékenysége miatt kizárták. Ezután Rázsó Klára magániskolájában Vaszary János tanfolyamait látogatta. Több nyugat-európai országban járt tanulmányúton, többek között Itáliában is, ahol számos vázlatot készített későbbi képeihez. Hazai és külföldi kiállításokon szerepelt. A II. Világháború előtt az UME és a Szinyei Társaság tárlatain mutatta be műveit. Legelőször festményekkel jelentkezett a Szinyei Fiatalok Tárlatán, huszonkét éves korában. Első önálló kiállítását az Európai Iskolában rendezte 1946-ban. 1934-ben belépett a Szocialista Képzőművészek Csoportjába, majd csatlakozott annak 1939-1940 táján megalakult jogutódjához, a Szocialista Képzőművészek Társaságához. 1937-ben Szentendrére ment Bálint Endre hívására, ahol a Korniss Dezső és Vajda Lajos körül csoportosuló fiatalok köréhez csatlakozott. Ettől kezdve haláláig a szentendrei művészélet szereplője volt.
1945-1948 között az Európai Iskola tagja volt. Korai tájábrázolásait és figurális kompozícióit, rajzait későbbi munkásságában is fel-feltűnő expresszív hangvétel jellemzi. Kiválik közülük a több változatban is megfestett "Kofahajó" (1939) c. képe, melyen a Szentendréről Pestre menő, vásározó asszonyok monumentálissá növelt alakjait ábrázolja Derkovits képszerkesztési módszerét továbbgondolva. A '40-es évek elejétől Vajda késői szürrealista műveinek hatására találta meg képi gondolkozásának egyik ciklikusan visszatérő arculatát, a szürrealisztikus, antropomorfizált növény- és állatábrázolásokat. Az 1950-es években Arany, Karinthy, Apollinaire, Villon, Boccaccio, Shakespeare, Kipling, Krúdy, Radnóti, stb. műveinek illusztrálása jelentett megélhetést a művész számára. 1956 eseményeit nyers riportrajzokban örökítette meg. Az '50-es évek második felében új stiláris vonások jelentek meg műveiben. A sziporkázó színek testes, fekete vonalak konstrukcióiba kényszerültek. Az e felfogásban készült művek, tárgyi utalásaik ellenére a francia lírai-absztrakció - többek közt - Manessier által képviselt vonulatával mutatnak rokonságot (Holdas kert, 1962). A '60-as évek elején születtek a század eleji aktivisták lendületét idéző, tussal készített, konstruktív tájrajzai. A rohamosan pusztuló népi kultúrával és a tradicionális morális értékek felszámolódásával való szembesülés inspirálta a '60-as évek végétől kezdődően esendő útszéli keresztekről, meggörbült pléhkrisztusokról, máladozó temetői piétákról lapidáris egyszerűséggel festett csoportját (Csonka feszület, 1969; Pléhkrisztus és Mária, 1985). Hasonló élményekben gyökerezik a bajóti asszonyokról a '70-es évek második felében készített, monumentális, a pasztell technikától líraivá szelídült figuráinak sora (Templomablak, 1977). Az 1970-es években indította életpályájának hátralevő idejét átívelő "Szerelmesek" című sorozatát. Jelentős műve a népművészetből inspirált "Falusi corpus" sorozat. Foglalkozott gobelinnel is. Díjak: 1958-ban és 1971-ben Munkácsy-díj; 1973-ban-Érdemes Művész cím; 1983-ban Kossuth-díj; 1988-ban Kiváló Művész kitüntető elismerés; ezüstérem, Certaldo; nívódíj; a Munka Érdemrend arany fokozata; Pro Urbe Budapest kitüntetés; a Magyar Köztársaság Érdemrend polgári tagozatának Középkeresztje. Képviselve van a Magyar Nemzeti Galériában, a Fővárosi Képtárban, a szombathelyi képtárban, a szentendrei Ferenczy Múzeumban és a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. (N. K.: Műv. 1963/7, P.K.: Műv. 1966/8, N.K.: Műv. 1970/11, Sz.Gy.-Sz.P., FJ, A.J.: Műv. 1984/7)
Vissza