Aukciós tétel adatai
Budapest, 1974, Gondolat Kiadó (Egyetemi Nyomda, Budapest), 533 p.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Benedek István Művei c. sorozatban (sorszámozás nélkül) megjelent kötet. Aranyketrec. Egy elmeosztály élete. Írta Benedek István.
Címlapon a szerző, Benedek István névre szóló dedikációjával: "L. családnak szeretettel Benedek István 1980. febr."
Az első ízben 1957-ben megjelent kötetet több hazai és idegennyelvű kiadás követte. Ez a mű a közismert, népszerű szerző legnagyobb irodalmi sikerének mondható. Túllépve a műfaj kereteit, olyan emberismeretről és emberszeretetről tesz tanúbizonyságot ez a kötet, ami a szerző életútjában egyértelműen és termékenyen megfogalmazódik.
Kiadói egészvászon kötés feliratozott könyvgerinccel, megkímélt, hiánytalan állapotban, fehér műselyem könyvjelzővel, két színű, feliratozott, fülszöveges kiadói borítófedélben.
Fülszöveg
1957-ben jelent meg az Aranyketrec első kiadása, a hatvanas években további három magyar kiadás követte, s közben megjelent angol, német és szlovák nyelven is. Ifjúkori műveimet leszámítva, első...
Tovább
Fülszöveg
1957-ben jelent meg az Aranyketrec első kiadása, a hatvanas években további három magyar kiadás követte, s közben megjelent angol, német és szlovák nyelven is. Ifjúkori műveimet leszámítva, első könyvem volt, példányszámát tekintve kétségtelenül legsikeresebb. Bár egy elmegyógyintézet belső életéről szól, egyúttal mégis önéletrajz: annak az öt esztendőnek a története, amit feleségemmel együtt a "pusztán" töltöttem. A puszta szónak itt áttételes értelme is van, hiszen egyfajta emigrációt, önként vállalt - de a körülmények által kikényszerített - száműzetést jelent. Akikkel együtt éltem, azok is száműzöttek voltak, pontosabban számkivetettek: elmebetegek, akiket a társadalom kiközösített magából. Megpróbáltam közös sorsunkat széppé varázsolni, s ez a könyv arról szól: a varázslat sikerült. Húsz-huszonöt év távlatából úgy emlékezem vissza, nem is volt nehéz dolog széppé varázsolni a rámbízottak életét, épp csak emberség s csöppnyi jóakarat kellett hozzá; mégis, ahogy belelapozok a könyvbe, meglepődve látom: mennyit kellett küszködni azért, hogy emberi körülmények közé juttassam a betegeket.
Az elmeügyet akartam megreformálni ezzel a könyvvel, az eredmény egészen más lett: a könyv "reformált" engem íróvá - a szó szoros értelmében visszaformált azzá, amire születtem. A közönség szívesebben fogadta a könyvet, mint a szakma, noha teljesen az elmeorvosok nem vonhatták ki magukat a hatása alól: akarva-akaratlan magukévá tettek egyet-mást a "pusztai módszerből".
Húsz év, huszonöt év nagy idő egy ember életében, de az elmebetegek, az elmeorvosok és a hivatalnokok nem sokat változtak ennyi idő alatt - ezért talán helyes, ha újra megjelenik ez a könyv: ugyanolyan aktuális ma is, mint az első kiadás idején volt.
Vissza