Áprily Lajos: Ábel füstje (dedikált példány)

Fülszöveg

Akinek a természet nemcsak díszlet, nemcsak panoráma, hanem bizalmas társa, érzésvilágának szerves tartozéka, méltán találhat örömet, szépséget Áprily verseiben.
Közel ötven éves írói pálya termékének legjavából gyűjtötte össze a költő e verseket, melyek színes mozaik-kövekként varázsolják elő életét, érzésvilágát, s vázolják mögé a kort. Miről ír Áprily ezekben a versekben? Madarakról, fákról, fellegekről, tiszta, hófödte csúcsokról, a törvényszerűen változó évszakok új és új arculatáról és meglepetéseiről, hegyi pásztorokról, málnázó öregasszonyokról, a semmibe tűnt unokáról, aki pufók felhőre hajtja álmos, elfáradt fejét. Mint faun sípja csobog, zsong, andalít és felüdít e költői muzsika, végig az egész köteten. csak áhítatos lélekkel lehet megközelíteni,a közönyös sietség mint zörgő bokor szétfoszlatja a varázslatot; elillannak tőle a színek és lángok, el a csobogás, zsongás, s el az égzengés is - s maradnak a puszta verssorok.
Az érző, áhítatos lélek számára azonban e fauni muzsika megtelik egy érzékeny lelkületű költő érzésvilágával; csobogó, áradó örömével, borongó, fullasztó szorongásaival, pianós bánataival s crescendós hitvallásával, s megérti belőle azt is, hogy ez az életmű is a kor szülötte, színei, hangulatai hozzátartoznak a múlthoz és a jelenhez, hozzátartoznak ahhoz az élethez, ami a mienk, a mi sajátunk. Vissza