Gazdig Tibor: Ékszerismeretek

Előszó

Részlet a kötetből: "Az első nemesfémmel dolgozó szakma, az ötvösség nyomai a XIV. századra vezethetők vissza, amikor a szepesi szászok szabályozták az ezüstötvözet keverési arányát Magyarországon és kötelezték az ötvösöket a mesterjegy használatára. Ezt megelőzően az ötvösök már régi hagyományok alapján dolgoztak. A magyarországi ötvöscéhek a XV. században alakultak, Pesten, Budán, Kassán, Kolozsváron, Besztercebányán, Brassón, Komáromban, Trencsénben, Debrecenben. Az emberiség kultúrtörténetén belül előkelő helyet foglal el a Magyarország területén kifejlődött ékszer és ötvösipar, amelynek termékeit a bronzkortól kezdve a rómaiak és a népvándorlás korából is megtaláljuk. Az ötvösségek, amely egyike a legrégibb iparoknak, már a honfoglaló magyarok is gyakorolták. Az ötvösség hanyatlása a török megszállás alatt következett be, mivel a folytonos háborúk és megszállás nehéz anyagi viszonyokat teremtett. Ezenkívül a XVIII-XIX. században mind jobban tért hódított a francia és német ízlés. Európában a fejlődés maga után vonta a nemesfémipar átalakulását. A különböző rétegek ízlésének megfelelő termékeket állítottak elő. A XX. század elején a magyar nemesfémipar az ötvösszakmán keresztül fejlődött tovább. Bár ezen a területen nem dicsekedhetünk olyan arányú tömegcikkgyártással, mint a franciák, csehszlovákok, de kézművesipari jellegű ékszermunkáink a nyugati piacokat is ismerték, kedvelték, s a magyar szakmunkásokat a külföldi műhelyekben is szívesen alkalmazzák. Budapesten összpontosul csaknem az egész nemesfémipar, amely kézi munkájával nehezen tudta felvenni az importáruval a versenyt. Az újfajta ipari termelés módszerei közül akkor kezdték alkalmazni a specializálódást és munkamegosztást. Vissza