Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig (aláírt példány)

Előszó

Részlet a könyvből: Kivilágos kivirradtig (1924) A nagy, duplatetejű földszintes ház úgy feküdt a rengeteg udvar sarkában, mint egy nagy bolhászkodó komondor. Fényes tél volt, a tágas mezőket, a szalmakazlakat s a kútgémet is hó borította, de a nap csillogva fénylett a kora délutánon, mint valami tiszta fény, amelynek semmi melege nincs, egyetlen hópihe meg nem olvadt, csak szikrázott puhán, mint a pehely. A ház tornácán mintha bolhák mozognának, egy-egy ember jő-megy, ki s be a hedera vesszői közt. Egy főbolha, nagyhasú, kemény, barna öregúr, nagy pipával áll a lépcső tetején s lassan pislogva nézdeli az udvart. Az uccáról pedig két kis fekete hangya közeledik, a jegyző s a legátus, lassan a bokáig érő hóban, vidáman diskurálva; ugyan miről tudnak a hangyák és bolhák beszélgetni? Vissza

Fülszöveg

A Kivilágos kivirradatig hősei karácsony második ünnepén István napján gyűlnek össze, hogy megtartsák a jószágigazgató lánya Annus és Pogány Imre kézfogóját. Az eljegyzésből nem lesz semmi, mert a gróf váratlanul elbocsátja a jószágigazgatót. Érezzük hogy recseg-ropog itt minden, összedőlni készül, de még utoljára egy éjszakáig együtt vigad ez a halálraítélt társaság.
Az Úri muri középponti témája a környezetéből kinőtt magyar ember tragikus helyzete. Szakhmáry Zoltán, a mű főhőse "odavaló ebbe a környezetbe" - írja Schöpflin - szolidárisnak érzi magát vele, megérti és szereti, de nem tud vele élni, éppen mert kinőtt belőle, egy fejjel kimagasodik, és a maga felsőbb szempontjából megismeri minden baját, bűnét, betegségét. Nagy indulat ér benne, meg akarná feszíteni minden erejét, hogy javítson, gyógyítson és segítsen, de a környezet nem érti meg, lehúzza magához, meghiúsítja törekvését." Vissza