József Attila: Edit című ismeretlen versének kézirata - VÉDETT - (A versről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Felhívjuk licitáló ügyfeleink figyelmét, hogy az alábbi tétel a Műtárgyfelügyeleti Hatóság által indított eljárás keretében már ideiglenes védettséget élvez.

József Attila ismeretlen verse

 A négy lapból álló notesz első lapján József Attila saját kézzel írt, datált és aláírt, eddig ismeretlen verse olvasható.

Edit

Ezért üldögélek

a világban.

¦

Minden pillanat

édes, kellemes

¦

Ezért a szivemen

már nem

sötét dolgok ülnek

kedvesem mosolygok.

¦

Bp. 1935. márc. 8.

József Attila

A 177 × 90 mm méretű noteszrész másik három lapja üres. Az utolsó lap verzóján egy ceruzával írt név olvasható: Barta István.

Ez utóbbi név nem ismeretlen a József Attila-kutatás számára, viszont a verskézirathoz tartozik egy „kiegészítő” dokumentum, amely egyértelműen megmutatja, miért áll a Barta név a notesz végén. Ez így szól:

Előállított Barta István tulajdonában lévő

Magyar német Dr Ballagi Mór szótár Arany János aláirt 1881

József Attila Szép remények verses noteszét 1935

1945. Julius 3. napon elkobzom.

Olvastam:

Ata [?] János

r. tiszthelyettes.

Az írógéppel készült hivatalos iratot ceruzával írta alá a tiszthelyettes (akinek neve bizonytalan olvasatú), és gyaníthatóan ugyanő toldotta be – szintén ceruzával – a szótár összeállítójának nevét. A lap felső sarkában ceruzával írt iktatószám: 45/1/3 00-1, valamint a lap alján A Magyar államrendőrség budapesti őrszemélyzetének IV-V. ker. osztályparancsnokságának lila tintás körbélyegzője látható.

A notesz tehát, József Attila versével, Barta István tulajdonában volt, tőle kobozta el a rendőrség pár hónappal a világháború vége után. A két tétel, értelemszerűen, csak József Attila halála (1937) után kapcsolódott össze, viszont a rendőrségi hivatalos irat is fontos irodalomtörténeti dokumentum: több eddig nem tudott ismeretet tartalmaz a költővel kapcsolatban.

Célszerű magával a verssel kezdeni. A tintával írt vers minden kétséget kizáróan József Attila saját kezű autográfja. Az íráskép, a hordozó papír és a versszövegezés maga mind erre utal, és egyik sem mond ellen ennek, a másodlagos dokumentum, a kéziratra vonatkozó hivatalos irat pedig ráerősít minderre.

Bár a tinta – a papír jellege miatt – kissé elfolyt, és az írás a naptól kissé megfakult, a szöveg jól olvasható. A kézirat egy címmel, keltezéssel és aláírással ellátott nyolc soros verset tartalmaz. A nyolc sor elválasztó elemekkel három egységre tagolódik: két kétsoros és egy négysoros részre. Ez, illetve a hasonló szerkezet nem volt idegen József Attilától: több rövidebb versét, illetve töredékét így építette föl. Elég csak a nem sokkal korábban írt „Gyenge muharos mezőt…” kezdősorú versre utalni, amely 4+1 – 2 – 2, elválasztó elemekkel tagolt sorból áll (JAÖV II: 142.). A gondolatok, versek, verskezdemények noteszbe, illetve jegyzetfüzetbe, blokkba való rögzítése szintén nem egyedi jelenség: József Attila több verse ebben a formában, illetve az ezekből kitépett lapokon maradt az utókorra. Éppen ez a méretű noteszlap azonban nem ismert a kéziratok közt, ez pedig azt jelenti, hogy ebből a tömbből jelen pillanatig ez az egyetlen előkerült szöveg. (Annak szükségességéről, hogy más írásnak is kellett benne lennie, később bővebben lesz szó.)

A szöveg új. Eddig nem volt ismeretes a József Attila-kutatás számára, megjelenéséről nem tudni, így természetesen elemzése és az életműben való elhelyezése sem történt meg.

József Attila ebben az időszakban nem sok verset írt: 1935 februárjában jelent meg tőle az Ajtót nyitok, ekkor született az Altató, és nem sokkal később, áprilisban közölték az alkalmiságán jóval túlmutató bridzs-versét, az Osztás utánt.

Címe – melyet a költő aláhúzással is jelzett: Edit.

Ilyen címmel József Attila írt verset: a kézirat keltezésének tanúsága szerint 1936. október 23-án délután 5 órakor, a Bucsinszky kávéházban tisztázta le tintával a költő. Azonban később ezt megváltoztatta, és már …aki szeretni gyáva vagy címmel jelent meg a Szép Szó novemberi számában, az Edit-versek második darabjaként.

A címben jelzett Edit minden kétséget kizáróan csakis Gyömrői Edit (1896–1987) lehet, József Attila analitikusa, egyike a költő nagy szerelmeinek. A költő 1934 végén ismerte meg az orvost – ekkor dedikálta „orvosának” Medvetánc című kötetét –, a kezelés is ekkortájt kezdődött. A kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel megszakított analízis végül is nem járt eredménnyel, kapcsolatuk megromlott, a költő a viszonzatlan szerelem miatt késsel támadt analitikusára. József Attila több verset is írt hozzá, köztük az életmű egyik legismertebb darabját, a később kötetcímadóvá lett Nagyon fájt. És bár az analitikus maga „Edith”-nek írta keresztnevét, a költő pedig ekkori leveleiben „Gyömrői”-nek szólította őt (később azonban már „Edit, kedves” lett a megszólítás), láthattuk: az …aki szeretni gyáva vagy első változatának címében is „Edit”-et írt.

Mindezt egybevéve talán kijelenthető: a most előkerült vers megszólítottja („kedvesem”) szintén Gyömrői Edit – ekképp a vers akár az első Edit-versnek is tekinthető. Bár több mint egy évvel korábbi, mint a későbbi nagy versek, és hangja is eltér a későbbi daraboktól, mindenképpen egy új mérföldkő a József Attila-életműben: vélhetően egy korai, még rövid szerelmi fellángolásról tanúskodik. Egy visszaemlékezés szerint Gyömrői Edit „nagyon szeduktív nő, szeduktív személyiség volt […], mindenki, akire Edit ránézett – olyan bűvölő szemekkel – az ilyen vagy olyan módon beleszeretett” (Murányi Gábor Kulcsár Istvánnal készített interjúját idézi Stoll Béla, in: JAÖV 3: 220.). Ez az első, rövid kapcsolattörténeti szakasz azonban hamar lezárult. A költő, három nappal harmincadik születésnapja után, 1935. április 14-én már csalódott hangú levelet írt analitikusának. Megtudta ugyanis, hogy Gyömrői Edit őt mint kezelt pácienst a háta mögött „kibeszélte”, s tanácsokat adott Szántó Juditnak. Bár a „beteg” tisztában volt azzal, hogy Gyömrői mindezt „természetesen barátságból” tette, mégis le akarta mondani az analízist, indoklása szerint: „igazán nem tudnék ezután ugy beszélni Maga előtt, ahogy szeretnék” (JAL: 421.).

A vers azonban nemcsak az Edit-versek közé sorolható be, hanem az életmű egy másik darabjával is kapcsolatot mutat, mégpedig nagyon szoros összefüggést. Ez a vers a Számvetés, amelynek egyik kézirata a keltezése szerint „Bp. 1933. nov. 11. 8-kor a Bucsinszyban” született – és a költő Barta Istvánnak adta. (Sőt: nagy valószínűséggel eleve neki írta le.) Azaz a Számvetés is, akárcsak az Edit, ugyanannak a birtokában volt – és ennek még szerepe lesz. Ezért célszerű a vers egészét idézni:

Számvetés

Ettem-ittam fekete, undok

mocskot és csípős trágyalevet;

ember vakmerőbb nem lehet.

Ám eddig sohasem voltam boldog.

Ebben a megváltott világban

egy pillanatom nem volt nemes;

sem langyos, édes, kellemes,

mint disznónak a pocsolyában.

Engem sunyiságra oktat

az erkölcs. (Rólad is ezt hiszem.)

Huszonnyolc éve éhezem.

Rajtam már csak a fegyver foghat.

Ezért ülnek oly sötét dolgok,

oly hatalmak a szívemen,

hogy retteg lágy arcu kedvesem,

ha ránézek; pedig mosolygok.

Komor ég alatt üldögélek,

mint hajléktalan a híd alatt.

Mindentől fölmentem magamat,

mert nem lesz utolsó ítélet.

A költő monográfusa, Szabolcsi Miklós szerint a Számvetés „József Attila egész költészetében új hangot jelentő, nyitó vers”, amelyben „nemcsak a magatartás, a költői nyelv is más itt, mint a korábbiakban”. (Szabolcsi 334–335.) Lengyel András a versről szóló tanulmányában pedig azt írja: „maga a vers, minden jel szerint, egy nagy, az egész embert átható válság során született”, amelynek okai közül csak az egyik volt az, hogy „végleg nyilvánvalóvá vált, hogy élettársával, Szántó Judittal József Attila nem illik össze” (Lengyel 1996). Lengyel kimutatta a verset részben indikáló Kosztolányi-hatásokat, a közvetlen vagy közvetett szövegátvételeket, intertextusokat, Kosztolányi Hasonlat című verséből (1933), és az 1933 januárjában megjelent Kosztolányi-„számvetés”, az Önmagamról című esszéjéből. (És melléjük lehet állítani még egy – közvetlen – előzményverset: Kosztolányi Számadás című szonettciklusa a Nyugat 1933. október 1-jei számában jelent meg, és így nyilvánvalóan egyik kiváltója József Attila novemberi Számvetésének.) Mindezek – mint majd látni fogjuk: a másfél évvel később született Edit esetében is – azért lényegesek, mert a Számvetés „saját identitása” abban a gondolati radikalitásban ragadható meg, „ami – a személyes életvilágban gyökerezve – »beindította« a József Attila számára adott szövegek egyéni – tehát hatásában egyedítő – újraírását.”

Ezek figyelembevételével, miszerint a Számvetés egy életrajzi fordulóponton született, új költői korszakot nyitó, más korábbi szövegekkel kapcsolatba lépő vers, érdemes párhuzamosan felidézni a két verset:

                        Számvetés                                                      Edit

                                                                                  Ezért üldögélek

[…]                                                                a világban.

Ebben a megváltott világban                        

egy pillanatom nem volt nemes;                    Minden pillanat

sem langyos, édes, kellemes,                          édes, kellemes

mint disznónak a pocsolyában. […]             

Ezért ülnek oly sötét dolgok,                          Ezért a szivemen

oly hatalmak a szívemen,                               már nem

hogy retteg lágy arcu kedvesem,                    sötét dolgok ülnek[,]

ha ránézek; pedig mosolygok.                       kedvesem[,] mosolygok.

Komor ég alatt üldögélek,                            

mint hajléktalan a híd alatt.                          

Első ránézésre is látszik a nyilvánvaló: a két vers szervesen összetartozik. József Attila előszövegként használta saját korábbi versét, annak szavait, frazémáit vette át és azokból alkotott új szöveget. (És bár jó versmemóriája volt, nagy valószínűséggel szó szerint előtte volt a Számvetés, vagy kéziratban, vagy az időközben megjelent Medvetánc című kötetben.) Az Edit nem más, mint a Számvetés „újraírása”, „kifordítása”, megerősítő modalitásúvá váltása.

Az Editben a versbeszélő már nem mint hajléktalan a „híd alatt” üldögél, hanem „a világban”. Míg korábban egy pillanata „nem volt nemes, / sem langyos, kellemes”, addig most „Minden pillanat / édes, kellemes.” És míg korábban oly hatalmak, „oly sötét dolgok” ültek a szívén, amitől rettegett kedvese, addig most a szívén „már nem sötét dolgok ülnek”, és ezért: „mosolygok”, mondja kedvesének.

Ezzel együtt a negatív konnotációjú képek („fekete, undok mocsok”, „csípős trágyalé”, disznó a pocsolyában, „komor ég” stb.) teljesen hiányoznak belőle.

Ez a vers is megszólít valakit, de míg a Számvetés semleges megszólítottja („rólad”) helyett most a pozitív „kedvesem” kerül, aki – a vers címének rámutatása szerint – nem más, mint Gyömrői Edit.

Nem tudni, hogy 1935. március 8-án konkrétan mi történt József Attilával – és ez is rámutat az életrajz eseménytörténetét megmutató ún. életrajzi kronológia hiányára –, az viszont bizonyos: valami nagyon pozitív dolog. Az Edit ugyanis egy megerősödött identitású, szinte optimista szemléletű költő verse.
 

A kézirathoz tartozó hivatalos irat szintén fontos, és új, önmagán túlmutató információkat tartalmaz. A jegyzőkönyv stílus szikár, pontos, tárgyleíró, semmilyen stilizáló körítést és „fölösleges” közlést nem enged meg. Ez a kutatók számára előny és hátrány is egyben: bizonyos alapinformációkat tartalmaz, de másokat éppen hogy nem.

            Érdemes itt újra felidézni:

Előállított Barta István tulajdonában lévő

Magyar német Dr Ballagi Mór szótár Arany János aláirt 1881

József Attila Szép remények verses noteszét 1935

1945. Julius 3. napon elkobzom.

Olvastam:

Ata [?] János

r. tiszthelyettes.

A jegyzőkönyv állítása szerint József Attila notesze – benne többek között az Edit című verssel – és a Ballagi Mór által összeállított magyar-német szótár egykor Arany János magánkönyvtárába tartozó, majd onnan egy Arany által ajándékozási bejegyzéssel továbbadott darabja Barta István tulajdonában volt. (A szótár – Ballagi Mór, dr.: Uj teljes magyar és német szótár. Magyar-német rész. Ötödik kiadás. Bp. 1881. Franklin Társulat – lefoglalt példánya szintén fennmaradt, árverésünk 3. tétele.) A tulajdonosi viszonyt jelzi a notesz hátlapján a Barta István név.

A kutatás jelenlegi fázisában még nem tisztázott, hogy az Arany-autográfiát tartalmazó Ballagi-szótár is József Attilától került-e Bartához, mert bár erre utaló jel még nincs, ennek lehetőségét azonban – József Attila Arany-tiszteletének ismeretében pláne – nem lehet kizárni.

De ki is volt az a Barta István, aki láthatóan nagyon szoros kapcsolatban volt József Attilával?

Bár neve már az ötvenes években bekerült a József Attila-kutatás látóterébe – az első kritikai kiadás szűkszavú jegyzetben oldja fel a Harag c. versben szereplő Pista nevet –, alakját sokáig homály fedte. Csak évtizedekkel később – Stoll Béla és Lengyel András kutatásai során – lehetett többet megtudni róla.

Barta István (1900–1967) Nagyváradon született, zsidó családban. Kereskedelmi iskolába járt, tizenhét évesen lett bankhivatalnok. 1925-ben Budapestre helyezték. 1934 végén megnősült, Fleiser Béla nagyváradi ügyvéd lányát, Gabriellát vette feleségül. (S került be ezzel a költő Emőd Tamás és a festő Fleischer Miklós családjába, ők voltak ugyanis feleségének nagybátyjai, apja testvérei.) És bár kikeresztelkedett, és erősen hívő katolikus lett, származása miatt 1944 májusában munkaszolgálatra hívták be. Októberben sikerült megszöknie, és Budapest felszabadulásáig bujkált. 1945 márciusában újra dolgozni kezdett régi munkahelyén, de májusban a Vörös Hadsereg egy járőre a nyílt utcán elfogta és másokkal együtt az arhangelszki hadifogolytáborba vitték. Innen 1947-ben térhetett haza. Újra munkába állt. 1948 elején elvált feleségétől. A politikai változások miatt 1949-ben Bécsbe menekült, majd Münchenben telepedett le. Itt halt meg, politikai emigránsként, 1967-ben.

József Attila és Barta István talán már az 1920-as évek végén megismerkedtek, de 1933-ban már bizonyosan találkoztak, de barátságuk „1935 nyarától az év végéig volt a legintenzívebb s a legszorosabb”, és „a költő haláláig tartott” (Lengyel 1996b). Mint barátok, időnként összejártak, több közös fénykép is készült róluk.

József Attila sokat olvasztott magába Barta nézeteiből: kettejük eszmecseréje inspirálta például a Levegőt! című nagyverset vagy a Szerkesztői üzenet című esszét, amelyben a költő prózában fejti ki tételesen „a bűnről, ill. a szabadság és a rend viszonyáról vallott, addig »csak« versekben megszólaltatott fölfogását” (Lengyel 1995b). Végső soron pedig a Barta közvetítette katolicizmusnak közvetett következményeképp jött létre a kései művekre jellemző „befelé forduló, hiánytudatot és szorongást tükröző költői világ” (Lengyel 1995a).

Egy visszaemlékezés szerint minden nézetkülönbség ellenére „Attila szerette” Bartát (Stoll 1979), aki viszont később így jellemezte a költőt: „Attila feltétlenül üdvözölni fog, mert ha kommunista volt is, azért a Láthatatlan egyháznak biztosan tagja volt, mert tiszta szívű, igaz ember volt, és sokat szenvedett” (Lengyel 1995b).

Az 1945. júliusi jegyzőkönyv beleillik Barta hézagosan ismert életrajzába, és ki is egészíti azt. Sok részlet azonban nem világos még, ezeket a kutatás feladata lesz tisztázni.

Egy azonban bizonyos: az „előállított” Barta Istvántól lefoglalt tételek valamikor, 1945 és valószínűleg 1989–90 közt kikerültek a rendőrség által elkobzott tárgyak közül.

A József Attila és Barta István közti barátság mélységére nézve beszédes, hogy az évek során Barta több kéziratot is kapott József Attilától, még a lecsengőben lévő kapcsolat idején is. Kapott egy dedikált kötetet is a költőtől; a Medvetánc 4. számozott példányának ajánlása így szól: „Barta Pistának, mind régebbi / és mind melegebb barátsággal / és szeretettel. / J. Attila / Bp. 1935.” (Stoll 1979.). Barta tehát „gyűjtötte” és megőrizte József Attila kéziratait, könyveit.

Ezek közé tartozott József Attila notesze is, amitől szintén nem Barta vált meg, hanem elkobozták tőle. De hogy pontosan mit is foglaltak le nála, arról keveset tudni.

Ugyanis Szép remények című verses noteszét nem ismerjük József Attilának, az eddigi szakirodalomban még csak utalás sincs rá. Tudásunk tehát mindössze annyi, amennyit a jelen rendőrségi irat és a kézirat együtt elárul: 177 × 90 mm méretű, „sima”, azaz vonalazatlan lapból álló, nem perforált jegyzettömb. Jelenleg csak egy töredéke ismert: az utolsó négy lap, az elsőn József Attila Edit című versével. A többi részének sorsáról nincs információ: vagy megsemmisültek, vagy lappanganak valahol. Egyelőre azt sem tudni, hogy ez a négy lap miképpen került külön a notesz másik – nagyobb – darabjától.

A rendőrségi jegyzőkönyv nem engedi meg a fikciót – ez a lényege: tényeket rögzít, minél pontosabb adatokat. Ezért is toldotta be az ismeretlen rendőr a gépelt dokumentumba ceruzás kézírással a szótár pontosítására Dr. Ballagi Mór nevét: egyértelművé, és ezáltal esetlegesen visszakereshetővé akarta tenni, hogy milyen magyar-német szótárról is van szó. Emiatt bizonyos, hogy a Szép remények címet sem az elkobzási jegyzőkönyv fogalmazója-diktálója „költötte”: ezt és József Attila nevét látta a noteszen, vagy a noteszben. Nem bizonyos azonban, hogy a cím József Attilától származik: több esetben is Barta István látta el utólag a nála lévő, címtelen verskéziratokat.

József Attilától nem volt idegen a noteszba jegyzetelés, és nemcsak napi feljegyzéseket, neveket, címeket, dátumokat írt beléjük, hanem versvázlatokat, töredékeket, esetenként egész versfogalmazványokat is. Több olyan verse is ismert, amely noteszlapon maradt fönn – ezek viszont nem 1935 tavasziak, és mindegyik más méretű noteszekből származó lapokon maradtak fönn. Ez viszont azt jelenti, hogy ebből a bizonyos noteszből más részlet nem ismert eddig.

A Szép remények cím ma már leginkább Charles Dickens regényét idézheti föl (aminek azonban ekkor még nem ez volt a magyar címe), vagy Csokonai Vitéz Mihály közismert, A Reményhez című versének zárósorait is akár. (József Attila többször is írt Csokonairól, akit nagyra tartott.) A legvalószínűbb mégis a legegyszerűbb magyarázat (amely azonban nem zárja ki az irodalmi hatásokat): a Szép remények cím talán „csak” arra utal, hogy a noteszban versvázlatok, versötletek, egyéb – reménybeli – kidolgozandó témák vannak vagy lesznek feljegyezve. A „szép remények” kifejezés pozitív kicsengése és az Edit című vers hangvétele mindenesetre egymást erősíti.

Utoljára tizenhét éve bukkant fel új, ismeretlen József Attila-vers. 2004. június 19-én jelent meg a hír, miszerint a szegedi Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténeti gyűjteményébe került az addig ismeretlen Klasszicizmus 3 rímmel című háromsoros József Attila-vers, egy 1925-ben kiadott, 24 oldalas francia nyelvű Ady-versfordításokat tartalmazó füzet utolsó oldalán. „A múzeum irodalomtörténésze, Lengyel András azt mondta: József Attila alighanem baráti társaságban kapta a kis füzetet, amelybe ott helyben rögtönözve jegyezte le a Babits Mihályt fricskázó avantgárd alkotását” (Népszabadság). A költő azonban megtartotta a füzetet, és valamikor később egy húsz elemből álló, számozott névsort is ráírt – a hátsó borítóra (Lengyel 2004). Azaz a vékony versgyűjteményt gyakorlatilag noteszként használta.

A most előkerült Edit alaposabb elemzésére a József Attila-kutatásnak időt és figyelmet kell szentelnie. Az ismeretlen vers felbukkanásával gyarapodott a költői életmű, ugyanakkor a költő életrajza is új adatokkal gazdagodott. A vers több utat nyit az értelmezésben, és egy sajátos József Attila-i szövegképzésre világít rá. Elmenni mellette szótlanul semmiképp sem lehet. Az eddig lappangó Edit (újra) az életmű része lett, a jövőbeli József Attila-összesek szerkesztőinek számolnia kell vele.

„Minden jel arra vall, változatlanul lappanganak még dokumentumok, s ha szerencsénk lesz, talán elő is kerülnek” – írta több mint negyedszázada éppen Barta István kapcsán a József Attila-kutatásról Lengyel András (Lengyel 1995b). Ez a „szép remény” most részben beteljesült: két új dokumentummal bővült a József Attiláról való tudásunk.

Felhasznált irodalom

JAL: József Attila levelezése. Sajtó alá rend.: Stoll Béla. Bp., 2006. Osiris.

JAÖV: József Attila összes versei. Kritikai kiadás. Közzéteszi: Stoll Béla. 2. jav. és bőv. kiad. Bp., 2005. Balassi.

Lengyel 1995a: Lengyel András: „…saját szemem láttára átalakulok”. József Attila 1935. augusztusi fordulatáról. Jelenkor, 1995. ápr. 356–365. = Uő: A modernitás antinómiái. József Attila-tanulmányok. Bp., 1996, Tekintet. 120–136.

Lengyel 1995b: József Attila „örök barátja” Barta Istvánról, kérdőjelekkel. Művelődés, 1995. nov. sz. 42–44. = Uő: József Attiláról. Életrajzi „aprólék”. Szeged, 2008, Bába, 240–246.

Lengyel 1996: Lengyel András: József Attila Számvetése. A Kosztolányi-inspirációk első összegzése. Pannon Tükör, 1996. 6. sz. 4–8.

Lengyel 2004: Lengyel András: József Attila ismeretlen fiatalkori verse. Új Dunatáj, 2004. 3. sz. 32–36. = Uő: József Attiláról, 99–104.

Népszabadság: Klasszicizmus 3 rímmel. Népszabadság, 2004. jún. 19. 1.

Stoll 1978: Stoll Béla: Az új József Attila-kiadás műhelyéből. Kortárs, 1978. ápr. 615–618. (Ebben: József Attila legjobb barátja. 617–618.)

Stoll 1979: Stoll Béla: Az új József Attila kritikai kiadás műhelyéből. József Attila és Barta István. Kortárs, 1979. máj. 774.

Szabolcsi: Szabolcsi Miklós: Kész a leltár. József Attila élete és pályája. 1930–1937. Bp., 1998. Akadémiai