A keresztfához megyek

Fülszöveg

A temetés végcélját nem a mi látható világunk időleges köreiben kell keresnünk, hanem önmagunkban és mindeneken túl, az isteni élet világában.
A kereszt ettől az érzéki világtól való elszakadást jelenti: szenvedéseinket és halálunkat. Szenvedéseink tanítanak meg mindannak értékelésére, ami szellemi: halálunk tesz alkalmassá bennünket arra, hogy mindestül a szellemi valóság, az isteni élet részesei lehessünk.
A kereszt jele a világtól való elszakadásnak, amelyre szenvedéseink tanítanak, jele a végső elszakadásnak, amelyet halálunk ereményez.
De a kereszt jele a fölfelé haladásnak, az egyre szellemibbé válásnak, a végső Célnak, amelyet - önmagunkon túljutva - el fogunk érni.
A keresztény nem riad a kereszttől, mert Krisztust látja rajta. Tudja, hogy a szenvedés, a halál és a bűn hozzátartoznak ehhez a világhoz: tudja, és küzd ellenük. Azt is tudja, hogy ezek nem végső dolgok, amint maga a világ sem az.
Krisztus öltötte magára a keresztet, és a keresztény Krisztus sorstársa: Vele küzd minden ellen, ami rossz, hiszi, hogy jóakaratú és nemes erőfeszítései egyre szellemibbé teszik: a kegyelem feléje hajolhat, és az isteni életbe emelheti. A keresztény Krisztussal él, hogy vele együtt támadjon fel. Keresztutat pedig azért végez, hogy megerősödjön abban a tudatban, hogy ő Krisztus sorstársa - mindvégig az: a feltámadásig az. Vissza