Előszó
A magyar művészet történetében sajátos helyet foglal el Szolnok, azaz a város vonzáskörében évtizedek folyamán alakuló képzőművészet. Valójában a Tisza-Zagyva találkozása az egyetlen olyan hely hazánkban, ahol több mint 125 éve folyamatos alkotó tevékenységet követhetünk. A kontinuitás nem jelent egyenletes szintű kvalitást; voltak a telep történetében művészileg erősebb és gyengébb időszakok. Ez függött részben a jelenlevő művészek egyéni képességeitől, a közösségre gyakorolt hatásuktól, de jelentős mértékben alakult a külső tényezők befolyására is.
A Szolnokhoz kapcsolódó képzőművészet első szakaszát osztrák festőművészek jelenléte határozta meg. August von Pettenkofen katonatiszt festő az 1848/49-es szabadságharc idején járt először ezen a környéken, s oly mértékben megfogta fantáziáját a város és vidéke, hogy 1851-től harminc éven át újra és újra felkereste a két folyó találkozásánál fekvő alföldi települést. A múlt század hetvenes éveiig nemcsak ő, hanem osztrák, német festők követték példáját, s jöttek Szolnokra plein-air és zsáner témákért. Az osztrák művészek nyomán egyre nagyobb érdeklődéssel tekintettek Szolnokra magyar művészek is, s részben Pettenkofen befolyására, részben a keresett témák hazai feldolgozásának csábítására egyre több időt töltöttek itt Bőhm Pál, Bihari Sándor, Deák-Ébner Lajos, Mednyánszky László. A múlt század utolsó harmadában ide kötődő festők körvonalazzák a városhoz kapcsolódó képzőművészet második korszakát.
Vissza 
