Az idő hangja

Előszó

Részlet a könyvből:

Egykor az idő múlását a természetben lejátszódó, olyan periodikusan ismétlődő jelenségek alapján mérték, mint a nappal és az éjszaka, a világosság és a sötétség váltakozása. A hosszabb időciklusok mérése a Hold alakjának, az évszakok, a csillagképek és a bolygók helyzetváltozásának megfigyelésén alapult. Az idő természetes egysége a nap, melyet kezdettől fogva két részre, nappalra és éjszakára osztottak. A kétszer tizenkét órás napfelosztás eredete az i.e. 16. századi Babilóniába vezet vissza. Az ókorban többféle óratípust ismertek. Ezek az úgynevezett egyszerű időmérő eszközök a részidő mérésére szolgáltak, folyamatos időmérésre nem voltak alkalmasak.
A napórákra való legkorábbi utalást Izaiás próféta könyvében találjuk "Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, amelyeken az Akház napóráján a nap már átvonult tíz fokkal, és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már átvonult." (Izaiás könyve XXXVIII. f.8.v.) Megjelenését Homérosz korszakához (i.e. 8. század) kötik, de minden bizonnyal a görögök is a babilóniaktól szerezték ezirányú ismereteiket. A Nap az égbolton haladva változó szögű árnyékot ad a Föld felszínén levő testeknek. A napóra csak a nap és a földön kialakuló árnyék mozgásának, illetve azok összefüggésének felfedezésével jöhetett létre. Egy jól elkészített napórával öt percen belüli pontosság érhető el. Hátránya, hogy csak napsütésben, napkeltétől napnyugtáig működik. Szerkesztése csillagászati, matematika ismereteket kíván. Sokféle változata ismert a több száz tonnás obeliszktől a zsebnapóráig. Elhelyezése szerint lehet helyhez kötött és hordozható. A rögzített napórák a számlap helyzetétől függően lehetnek horizontálisak és vertikálisak. Vissza