Előszó
Magyarország felszabadulásának huszadik évfordulóját a Magyar Nemzeti Galéria Derkovits Gyula emlékkiállításával ünnepli. Annak ellenére, hogy Derkovits Gyula a felszabadulás előtt majd tizenegy esztendővel halt meg, aligha található méltóbb életmű szocialista hazánk hatalmas történelmi átalakulásának megünneplésére mint az ő hagyatéka, az a képzőművészeti oeuvre, mely a munkásosztály forradalmi világnézetét hirdeti, s a társadalmi igazságért folyó világméretű harc maradandó kifejezője. Mindaz az elszántság, meghatottság, büszkeség - ami eltölti Népköztársaságunk lakosságát az elmúlt két évtized küzdelmeinek, eredményeinek a számbavételekor - Derkovits Gyula művei tanulmányozásával műtörténeti indoklást kap, hiszen a szocialista kultúra feledhetetlen úttörőjének minden alkotása az egykoron kizsákmányolt proletáriátus, nyomorban tartott nép szabadságvágyát, szépségnosztalgiáját, boldogságigényét szólaltatja meg.
Azóta, hogy a Szovjet Hadsereg harcosai kiűzték az ország földjéről az utolsó fasiszta martalócokat, sok lelkesítő, megrendítő, elgondolkodtató, ihlető élmény érte a dolgozó magyarságot. S hogy az egymást váltó diadalok és nehézségek, remények és kétségek, örömök és keservek együttesen egy korszakalkotó történelmi folyamat kísérőjelenségei voltak, azt például Derkovits örökségének a vizsgálata is segít megérteni. Mert az ő képei nemcsak a kizsákmányolás embertelenségéről, a zsarnok bosszújáról, gőgös ember dölyféről, a szegények megaláztatásáról, a nincstelenség szörnyűségeiről nyilatkoztak, de a világ megváltoztatásának igényéről is, a társadalmi fejlődés bizonyosságáról, a proletariátus öntudatosodásáról, a megalázottak felmagasztaltatásáról. Arról tanúskodnak ezek a festmények, rajzok, grafikák, hogy a szociális zaklatottság célirányos és szívós küzdelmek után bíztató harmóniában oldódik fel, a különböző tilalmi táblák és megkövült előítéletek között vergődő lélek végül is a munkásszolidaritás erőtadó forradalmár közösségében nyugszik meg és válik merész tettek hordozójává. Derkovits Gyula életútja a szűkösség, szorongatottság, üldözöttség kegyetlen korlátai között is a művészi beteljesülés életvidám szféráiba emelkedett, mert kommunista meggyőződés szabta meg irányát.
S mivel a szocialista művészet természetére vonatkozóan jelképesnek kell tekinteni Derkovits Gyula pályaképét, a mostani jubileum alkalmával igencsak tanulságosnak ígérkezik e művészsors felidézése. Fejlődésének minden állomása azt bizonyítja, hogy eszmei elkötelezettség, ideológiai indulat, prófétikus szenvedélyesség nélkül a korfordulók új művészetét aligha lehet megteremteni, s hogy a műtermek legjobb termékeivel csak akkor szólhatni bele az események menetébe, ha az alkotótehetséget közéleti érdeklődés tölti el. Ez a példázat a kivívott néphatalom birtokában is figyelemreméltó, az új társadalom építésének egyhangúbb periódusaiban se veszti érvényét. Derkovits Gyula fellépésében ugyanis egyértelmű a forradalmiság, egész tevékenységében szervesen összetartozik a mondanivaló a művészi kifejezés mikéntjével. A képi elemek megújítására nem öncélúan vállalkozott, de a megjelenítés hitelesítése, az új igék új formában való érzékeltetése miatt. Igaz ugyanakkor az is, hogy a társadalomkritikát, a politikai felvilágosítást nem tekintette egyoldalúan csak tematikai problémának, mert elképzelhetetlennek tartotta a kommunisták harcát a burzsoázia fegyvereivel megvívni.
Vissza 
