Figuratív művészet a hetvenes években

Előszó

Részlet:
Bevezető
Hosszú sorozatot indítunk útnak ezzel a kiállítással. Évente négy-öt alkalommal követheti nyomon az érdeklődő a hetvenes évek figuratív művészetét előbb csoportban, majd egyéni tárlatok kalauzolásában.
Csoportkiállításaink feltett célja, hogy az 1968-80-ig tartó időszak jelentős stílusaira, törekvéseire - a különböző képzőművészeti ágazatokon belül - rámutasson. Egyfajta keresztmetszetet szeretne tehát adni, ami már eleve kizárja annak lehetőségét, hogy a csoportot - a hazai művészpolitikai életben elfogadott - szűkebb értelmezésben használjuk. Sőt, mint ahogyan azt már első kiállításunkon is láthatják, akadnak olyan esetek, amikor a különböző művészi alapállású, s ennek következtében más érdekszférához tartozó alkotók művei függenek majd ugyanazon a falon, békés egymás - mellettiségben.
Fölmerülhet a kérdés: miért épp a figuratív művészet mellé tesszük le voksunkat? Hiszen aki csak fél füllel figyelt oda képzőművészeti vitáinkra, tudhatja: nem "divat" figuratív alkotónak lenni ma Magyarországon. A hetvenes évek elején ugyanis, az eddiginél nagyobb teret kaptak a figurativitástól elvonatkoztató irányzatok - ami még nem lett volna baj - ám velük egy sor olyan, újdonsághajhászó, divatszinten mozgó törekvés is napfényre került, melyeknek értékei kellőképp nem igazolódtak, kritikai értékelésük pedig végképp elmaradt. A művészetet pusztán szubjektív kategóriaként felfogó új áramlatok között, "szélcsöndbe" került a figuratív művészet hajója, pedig fedélzetén - értékes rakományként - még most is fellelhető, a többség által is érthető formanyelv iránti igény, s a nonfiguratívnál potenciálisan nagyobb lehetőségekkel rendelkező koncentráló mondanivaló kihordására. Vissza