Kondor Béla

Előszó

A század második felének magyar képzőművészete az 1960-as években élte sorsfordulóját. A hagyományok és új utak szövevényes "mű-rengetegében" alig-alig volt érzékelhető az új társadalmi rend és a művészeti fejlődés szükségszerű kapcsolata, több volt a művészet szellemi és közéleti közegének vajúdására utaló jelenség, mint a művek alapján fellelhető értékek konfrontációja. Idősebb mesterek és pályakezdő fiatalok egyenlőtlen programvitája csak látszólag fedte a konzervatív és haladó szemléletek, illetve alkotói produktumok harcát. Az igazodás lehetett egy próbákat kiállt művészeti programhoz tartozás elfogadása vagy elutasítása, a másik véglet pedig a világ ajánlatának inkább etikai mintsem esztétikai hasznosítása. Ma már úgy tűnik törvényszerű volt ez az állapot, s ebben inkább a közéleti jellegű kohóban nemesedet az a kortársi művészet, amelynek egyidejűsége és színvonala a hetvenes évek elejére arcot adott a modern magyar művészetnek. Volt azonban néhány mester, akik ebben a forrongó időszakban teremtették meg életművük gerincét, s műveik - ma már ez egyértelmű - alapot adtak a kibontakozáshoz. E művészek között is kiemelkedő hely illeti meg Kondor Bélát, aki nem egyszerűen krónikása, véleményt mondó alkotója volt korának, hanem formálója közvetlen és tágabb közegének, teremtője egy társadalom nagykorúvá válásában a gondolati folyamatok rendszerének. Vissza