Előszó
Részlet:
"Van a festő, és van a műve. Lehet, amikor a művészetekben élet és szerep szétcsúszásának lehetünk a szemlélői, amikor a heroikus létpózok szívesen cserélődnek fel finom és ravasz szerepmozgásokkal az alkotásokban, amikor a dráma helyét filozofálgató locsifecsik és felületesre ügyeskedett felületek veszik át, nos, napjainkban szinte anakronisztikus az a szemléletmód, művészet meg- és túlélési stratégia, amelyre Kovács Péter (innentől csak Pet'R, ahogy a képek szignóján jelöli magát) vállalkozik. A fenti mondatban nyilván benne rejlik, hogy nála valamilyen okból elmarad a divatokkal is erősen összefüggő és magyarázható szétcsúszás, felcserélés, hely-szerep-csere, élet és művészet, jelesen élet és festészet olyan közelségben marad egymással, amilyen közelségben maradni tud, ami természetesen két fontos feszítőpontot feltételez: romantikus attitűdöt - művészetfilozófiai értelemben persze - és erkölcsi alaphangoltságot. A baj ezzel persze az is lehetne, hogy a világ ma mindkettőn túllépni látszik, illetve finomkodva túlteszi magát rajtuk. Ám kellő bátorsággal és elszántsággal ez a tétel megfordítható is, elmondhatjuk, hogy baj a világgal van. Ez lehetséges, a világ azonban nem lecserélhető faktora életünknek. Mégis - és ez a szerencsénk -, erőnkhöz és tehetségünkhöz mérten kizárható abból. Az alkotói szférából legalábbis minden bizonnyal. Ha ezt megtesszük, ha van hozzá kellő megátalkodottságunk és elszántságunk, azonnal értelmetlenné válik az olyan kérdés például, hogy modern-e vagy éppenséggel elavult Pet'R festői vállalkozása, mely láthatóan nem a divat aktuálisan változó mértékegységeinek kíván megfelelni. Mélyebb és szívósabb a szándéka, a lélek magát nehezebben megadó tárnái felé mutat a haladási iránya. Nem a modernséget, a korszerűséget célozza meg tehát műveiben az alkotó, és ez nem mindegy prakticizmusra és állandó szinkronmegfelelésekre berendezkedett világunkban. A látványos meghajlásokra és feltétlen, gyors odaadásokra berendezkedett művészeti és emberi életünkben törvényszerűen magányos figura festőnk, mind emberi, mind művészi értelemben - egyedüli, egyedül álló, egyedülálló.
Nem sorolható irányokhoz, irányzatokhoz, mert nincs szükség arra, hogy munkáihoz rokonságot keressünk, s tételezzük, hogy eljutott alkotói érettségének arra a fokára, amikor a műveihez alig marad fogódzó, lehetőség a visszakeresésre. Hol kéne keresnünk? Nyilván a valóságban, ebben a definiálhatatlan pancsban, nyúlós, nyálas masszában, vagy mifenében. Fölösleges. Van a festő és van a műve. Van-nal nem kezdünk mondatot. Csak néha, amikor a létezésre akarjuk ráereszteni a mondanivalónk teljes súlyát. Ott van a teljes súly, ott a van-on, amikor Pet'R képeit nézzük, próbáljuk meg értelmezni. Úgy és azért van ott, ahogy és amiért a festő minden képén főhőssé emeli/fosztja magát, ha van ilyen, Pet'R alanyi festő, aki alfája és ómegája a műnek. Alakjainak nincsen arca, de nem arctalanok mégsem, előgomolyognak-tekergőznek-vonaglanak-rogyadoznak az időből, a sejtelmes-megfoghatatlan színködháttérből, mozdulatuk dinamikája hordja az arcuk vonásait, érzelmi túltelítettségük a vonásokra rakódó érzelemdózisokat. Úgy van a műve, hogy - szinte mindig - egyetlen alakból indul ki, egyetlen alak köré rendezi a képi struktúrát. Vagy egyetlen alakban végződik a mű, benne, rajta, általa végzi el számadását. Amikor - véletlenül, nagyritkán - két alakot emel az alkotásába, azoknak nincs közük egymáshoz, nincs átjárás, áthallás, átbeszélés közöttük. Hasonlóképpen magányosak ők, mint a képegyedülségbe zárt társaik. így nem járhatunk messze az igazságtól, ha azt tételezzük, hogy voltaképpen egyetlen témája a magány. Ezt hívhatjuk sokféleképpen - ember, hiány, fájdalom, csalódás, félelem, rettegés, kiúttalanság stb. -, a lényeg minden esetben ugyanaz marad.
Színek süket csendjében veszteglő alakok ezek, akiknek a kötődése meghatározatlan, esetleg meghatározhatatlan.
Vannak, de nem egzisztálnak.
Mozdulni látszanak, de csak beledermednek testük dinamikájának egy feltehetően botrányos pillanatába.
Körvonalazódnak, de pontos kiterjedésük éppen úgy nincs, ahogy elképzelhető idejük sem. Mégsem típusok, hacsak nem egy állandósult létállapot hordozóinak tekintjük őket, ebben az esetben viszont a létállapot minőségére kéne rákérdeznünk, s már a rákérdezésben több lenne a szomorúság, mint a megoldható, feloldható mozzanat.
Pet'R alakjai, lényei számára nincs feloldás."
Vissza 
