Mecseki Hargita (dedikált példány)

Előszó

Kutatásokkal nem bizonyított tény, de a napi gyakorlat tendenciája igazolja, hogy a magyar képzőművészetben a pályát hivatásul választó nők elsősorban a szobrászat területén értek, illetve érnek el eredményeket. Természetesen vannak kimagasló produktumot létrehozó festőnőink is, de a plasztika területét választók a pályán maradnak és több-kevesebb sikerrel teremtik meg saját életművüket. Ennek okát még nem tárta föl az alkalmasint e kérdésben illetékes szaktudomány, de valószínűnek tűnik, hogy ez a szellemi készenlétet, nagyon alapos szakmai tudást, és fizikai erőnlétet igénylő pálya már a választáskor megrostálja az érdeklődőket.
A már másfél évtizedet meghaladóan pályán lévő szobrászok között eddig szakmai sikereivel rangot vívott ki magának Mecseki Hargita is. A Főiskola befejezése után már kiállítóművészként indult a pályán és elsősorban a lírai töltésű kisplasztika területén ért el sikereket itthon és külföldön. Munkáiban az emberi kapcsolatok lényegét kutatja, s a narratív karakterű fogalmazásmód epikai jegyet ad műveinek. Ezen belül azonban nagyon gazdag a részletmintázás; a plasztikai formák klasszikus rendjével olyan hatásokat ér el a művésznő, amely elsősorban az érzelem vonatkozásában köti meg az érdeklődő figyelmét. Figurái önmagukban pontos ábrázolások, de egyben jelképi karakterű emblémák is; gondolati tartalom kifejezésére képes jelképek. Mecseki Hargita művészetében különös izgalmas a szobrászati alkotómunka mesterségbeli oldalának megjelenítése, illetve „elölhagyása", hiszen a mintázás menete szinte olvasható a művek felületén. Vissza