Előszó
Dékáni köszöntő A 2003. évi dékáni köszöntőt a következő szavakkal fejeztem be: „2004 tavaszára tekintve: úgy vezet be egy szélesebb európai közösségbe, hogy nem hagyja elveszni a magyar értékeket."
Ez év május l-jén tehát tagjai lettünk az Európai Közösségnek, közkeletűbb, de jogilag nem egészen pontos megfogalmazással, az Európai Uniónak. Jelent-e ez alapvető változást a jogászi hivatás gyakorlásának feltételeiben? Természetesen igen, hiszen a már eddig is hatalmas terjedelmű hazai jogrendszer összekapcsolódott egy hasonlóan terjedelmes európai jogrendszerrel, és ez még akkor is komoly mennyiségi növekedést eredményez, ha egyre több lett az átfedés az utóbbi néhány évben. Meg kell tehát ismerni, magunkévá tenni, gyakorolni ezt a megváltozott feltételrendszert, mert legalább annyira elősegítheti a valóságban ez a változás a jogász munkáját, amennyire első látásra nehezíti. Sok tekintetben korszerűbb szemlélet, rugalmasabb megközelítés, a felek közötti együttműködés nagyobb szerepe, az állam rendeltetésének megváltozott megközelítése, és más hasonlók jellemzik ezt az új helyzetet. Mindezt el kell sajátítani, megismerni, és ezzel egyidejűleg alkalmazni kell.
Felmerül azonban az a kérdés is, elegendő-e az ismeret, a tudás önmagában, valóban csak ezt jelenti-e az EU tagság?! Üzleti lehetőségeink bővülése, támogatás az autópálya építkezésekre, a közbeszerzések szigorúbb megítélése, a környezetvédelmi követelmények átalakulása - valóban csak ezt jelenti a csatlakozás dátuma? Azt bizonyosra mondhatjuk, hogy téves minden olyan megítélés, amely Európához való csatlakozásunkat hangoztatja, hiszen több mint ezeregyszáz éve részei vagyunk Európának. Mutatja ezt jogrendszerünk, a Szent István alapította magyar államiság sikeres évszázadai. Nem a mi hibánk, hogy felfogtunk számos, Nyugat-Európára irányuló támadást és ebbe kissé belerokkantunk.
Az EU tagság együtt jár, együtt kell, hogy járjon az európai eszmeiséggel, az európai kultúrával, mindazokkal a jogrendszernél fontosabb, gazdasági előnyöknél maradandóbb értékekkel, amelyeknek hordozói az egyetemek, és amelyeknek hordozója a kereszténység. Egyetemünknek, a Kar oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak feladata, hogy ezt a kettős örökséget tovább vigye.
Vissza 
