Szent László emlékezete

Előszó

Minden ember emlékezetében őrzi múltját, ez mindannyiunknál más és más, de mint egy közösség (nemzet) tagjainak van közös emlékezése is, ez minden embernél azonos. Ennek tárgya a múlt történelme; ezt a közös múltat szájról szájra öröklés, és a művészet képei és szobrai, de nagyrészt az iskolai történelemtanítás tartják elevenen. Így él népünk emlékezetében Árpád, Mátyás király, Rákóczi Ferenc, Petőfi és Kossuth Lajos, de elsősorban Szent László. Szendrey Zsigmond, aki összegyűjtötte a magyar néphitben, mondákban, legendákban élő történelmünket, Szent László emlékét találta a leggazdagabbnak. Személye körül csak úgy nyüzsögnek az emlékek. Szent László füve, kővé vált aranyak, lova patkójának nyoma a tordai hasadékban, sőt maga a monumentális hasadék, ő volt, aki vizet fakasztott a sziklából és húsos vadak seregét varázsolta éhező katonái fegyverei elé, az ő sírjánál tett eskü rettenetes erejű volt, az ő fejereklyéjére tett eskü még hatalmasabb égi haragot és büntetést idézett elő. Középkori templomaink falán, főként a gyepük mentén az ő leányszabadító alakja nyűgözte le a szegények bibliájának áhítatos nézőit. Oltárokon látták szekercés szobrát, Szent István és Szent Imre társaságában. Templomok százaiban hívták az építmény védőszentjének. Kimagasló hadvezér volt, Horvátország hódoltatója, a kunok, besenyők leverője. A szent korona hatalmának áhítata nem engedte, hogy megkoronázzák, amíg a koronás Salamon király életben volt. Ekként őt tekinthetjük a Szent Korona-tan alapítójának. Vissza