Szovjet képzőművészek csoportkiállítása

Előszó

Mintegy huszonöt festő, szobrász és grafikus művei képviselik ezúttal fővárosunkban a szovjet képzőművészetet. Közel egy évtized során most harmadszor látható nálunk szovjet képzőművészeti kiállítás. A jelenlegi tárlat tanulsága is termékenynek, emlékezetesnek ígérkezik. Ez a tanulság azonban sok vonatkozásban másképpen fog hatni, mint az 1949. és 1954. évi bemutatkozás visszhangja. Az anyag válogatásának módszere ebben az esetben ugyanis szerencsésebbnek mondható, mint amilyen az előzőekben érvényesült. Az utóbbi időben szerte a világon bebizonyosodott, hogy a külföldet eredményesen csak akkor lehet tájékoztatni egy-egy ország művészetéről, ha sikerül néhány jelentős mester pályáját alaposabban ismertetni. Az egész művészeti termésre kiterjedő széleskörű seregszemlék nem hagynak mélyebb nyomot a tárlatlátogatókban, mert a művek okozta élmény rendkívül vegyes összetételű. Ha számos festő és szobrász szerepel együtt, s mindegyikük csak egy-két képpel vagy szoborral, az így összekerülő gyűjtemény áttekinthetetlen lesz az idegen közönségnek, olyanoknak, akik a kiállító művészek alkotásait korábban még soha se tanulmányozhatták, akkor találkoztak stílusukkal, előadásmódjukkal először.
Igaz viszont, hogy a két régebbi szovjet tárlat ízelítőt adott a szocialista művészet törekvéseinek általános szellemiségéből, világossá tette, hogy a kizsákmányolásmentes társadalom megteremtésének nagy művéből a művészet is kiveheti részét. Kétségtelen, hogy a mai festészet eszmei mondanivalóinak jellegéről, humanista tartalmáról az új alkotói eredmények átlaga inkább kelt helyes képzetet, az úgynevezett korstílus, az aktuális életérzés kifejezése egy sor nemzedék, úgyszólván valamennyi munkaképes művész együttes fellépéséből alakul ki. Ilyen összefüggésben igen hasznos, ha az érdeklődő mind teljesebb áttekintést igyekszik szerezni az imperializmus járma alól felszabadult nemzetek képzőművészetéről. A megmásult körülmények között elért művészi eredmények leméréséhez viszont föltétlenül szükséges az egyes művészek egyéni fejlődését, megjelenítő eszközeik gazdagodását is figyelemmel kísérni. Megvizsgálni, hogy a festés, rajzolás, mintázás bizonyos eljárásainak, megjelenítő lehetőségeinek milyetén alkalmazásával sikerült az elodázhatatlan közölnivalókat meggyőzően előadni, a megörökítésre érdemes és közérdeklődésre számító érzelmeket, gondolatokat, emlékezetes élményeket hitelesíteni. Vissza