Új Horizont III.

Előszó

Lélektől lélekig
Nincsen két tökéletesen egyező falevél, mint ahogyan nincsen ilyen ember sem. Miért nem egyformák az emberek, hiszen testi-lelki felépítésük alig különbözik? Ám nem egyformák. („Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse" - Kosztolányi.) Kicsit magasabb, kicsit más a haja, a szeme színe, kissé szögletesebb az arca, kissé lágyabb a tekintete, kissé merevebb a mozgása, kissé, kissé, kissé, végül is sok-sok árnyalatnyi különbség más és más embert formál belőlünk. („Mert jaj csak az vagyunk aminek látszunk" - Illyés.) A sok árnyalatnyi külsőség különbsége más és más jellegű, jellemű embert tár elénk. Aránylag sok olyan ember van, aki e külsőségeket „meg tudja rajzolni"; a másik ember jellemét, jellegét képes vonalak, árnyalatok segítségével elénk varázsolni. Ezekre mondják, hogy „tehetségesek", hogy „művészek". Hogy honnan ered egy-egy embernek ez a képessége, éppen olyan rejtély, mint különbözőségünk Mert nem elég, ha a rajzon a szem, száj, orr, homlok, ál, a fülek hasonlók, hanem az egész együttesnek sugallania kell a másik embert: ez az, ami a lélektől lélekig misztérium, lélekindulás. Mesterem, Rudnay Gyula mondta, hogy egy mű akkor van készen, amikor beáll a csend. Megszűnik az az izgalom, hogy az előttem ülővel eggyé váljak, megszűnik a határ az „én" és az „ő" közt. Ez a képesség nemcsak a lángelmékben van meg, hanem a „kismesterek"-ben is, néha megdöbbentő élethűséggel. Magamat e kismesterek közé számítom, de éppen úgy nem tudok számot adni a képesség mibenlétéről, mint bármelyikünk. Amiről számot tudtam adni, e kiadványok első két kötetében megtettem. Ez lehet érdekesség, de nem magyarázat. Magyarázni most sem tudok, és soha nem is sikerülhet Kegyelem dolga. Nyugodjunk bele, hogy ez is azon árnyalatnyi különbségek közé tartozik, amelyek egyénekre tördelik bennünk az egyetemes emberit. Ennyit elöljáróban. Vissza