Veress Pál

Előszó

Veress Pál festészetének leggyakoribb tárgya az ősi bálvány, az elnagyolt személytelen szoborrá emelkedett emberalak. A festmény itt a szobrot idézi, távlattalan tér-formálással, néha két, gyakran több szín éles kontrasztjával, meg sem határozható méretű űrbe állítja alakjait. Ezek nyilvánvalóan ember-alakok, mégsem ember-ábrázolások - nincsenek jellemezve, éppen ellenkezőleg, általánosítva, bármely egyéni jelleg fölé emelve - tehát ember-megjelenítések, de közvetve, az archaikus idolum kő- vagy fa-testének éreztetésén keresztül.
Motívumai a kultúra múltjából erednek, történelem előtti, vagy régi történelmi korszakokból - totemek, sárkány-szerű állat-figurák, gót templom-falrészek, málladozó fa-feszületek - de a feldolgozás módszere, stílusa, szelleme huszadik századi. Mindig figurális - mégis, a technika, melyet alkalmaz, és a látvány, mit létrehoz, a nonfiguratív művészettel rokon. Szélsőségesen humánus festő, hiszen sosem a természetből, mindig a kultúra emlékeiből merít; de humanitása sosem az egyénit, jellemzőt, esetlegeset keresi, hanem a szakrálisan általános érvényűt; az "itt és most", vagy a "bármikor" fölé magasul, szelíden, szellemi akadálytalansággal átvilágít motívumain és rajtunk. Képei szinte belülről sugároznak, alakjai átható szemmé sűrűsödnek - tétlen, mégis hatalmas tekintetté, mely a néző pillantását viszonozza varázslatosan. Vissza