Előszó
A jelen kötetben «Erdély országának három könyvekre osztatott törvényes könyvét» vagyis az egykori erdélyi fejedelemségnek illetőleg nagyfejedelemségnek a törvényeit teszszük közzé. Ezek a torvények abból az időből valók, a mely alatt Erdély a mohácsi vészt követő politikai viszonyok kényszerhatása alatt megszűnvén Magyarországnak kiegészítő része lenni, - a mi addiglan, kezdettől fogva, folyton volt - előbb, mintegy másfél századon át, mint az anyaországtól teljesen elkülönült, önálló állam, majd meg, ismét másfél századon keresztül, mint a koronának közvetlenül alávetett tartomány folytatta életét. Ha merően a tételes jog álláspontjára helyezkedve tekintenők e törvényeket, akkor ezeknek a magyar törvénytárt felölelő műben nem lehetne helyük; hiszen a magyarországitól egészen különböző önálló törvényhozó hatalomnak köszönik létüket s hatályosságuk, érvényességük is épen ezért Magyarországra ki nem terjedt; a mióta pedig az erdélyi terület újból az anyaország kiegészítő részévé lett, azóta mindazok a régibb erdélyi törvények, a melyek a viszonyok gyökeres átalakulása következtében sem avultak el, vagy a melyeket az újabb törvényhozás kifejezetten vagy hallgatag érvényükben fentartott, most sem mint magyar törvények, hanem mint statutarius jellegű particularis magyar jogszabályok hatályosak. Azonban, ha a jogtörténet és a jogbölcselet szempontjából tekintjük azokat, akkor szükségképen el kell ismernünk, hogy e mű keretébe nagyon is beillenek; a mennyiben a magyarországival közös alapra, t. i. az 1540. évig keletkezett országos törvényekre és szokásjogra támaszkodtak, ezeket fejlesztik ki részletesebben épen úgy, mint a velük egykorú magyarországi törvények s mint ezeket, úgy azokat is egy- és ugyanaz a közös magyar szellem hatotta át, a melyet, legalább a 17. század végéig, még sokkal hívebben, tisztábban őriztek meg, mint a magyarországi törvények, a melyek lépten-nyomon idegen befolyásoknak voltak kénytelenek engedni; s valamint kezdettől fogva nem tértek el a közös alaptól; úgy későbben is mindinkább hódoltak ugyanazon iránynak, melyet a magyarországi törvényhozás követett. Ennélfogva, habár alakilag egy külön országnak törvényeinként jelentkeznek is, mégis anyagilag, szellemüknél, jellegüknél s tartalmuknál fogva csak olyan magyar törvények azok, mint az anyaországéi, egy tőről szakadtak, egy és ugyanannak a törzsnek az ágai, nem egyebek, mint a Királyhágón túli Magyarország törvényei, a melyek méltán sorakozhatnak a Királyhágón inneni Magyarország törvényei mellé.
Erdélynek, mint külön országnak, saját törvényhozása a Zápolyai János halála után, 1540. aug. 29-én tartott segesvári országgyűlésen vette kezdetét, s ez időtől fogva az országnak politikailag egyesült három (magyar, székely és szász) nemzetéből alakult s a fejedelmekkel szemben mind nagyobb hatalomhoz jutott rendek évenkint, némely évben többször is (1556-ban pl. hat ízben) tartottak országgyűléseket, hogy az országot érdeklő ügyekben végezzenek. Már az országgyűléseknek eme rendkívül nagy számánál fogva is, óriási halomra kellett gyűlniök az azokon hozott végzéseknek s végzések alakjába öntött határozatoknak; de gyarapítota azoknak tömegét még az a körülmény is, hogy ez országgyűléseken nem csak általános zsinórmértékül szolgáló szabályokat, törvényeket hoztak, hanem igen gyakran a bíróságok vagy közigazgatási hatóságok szerepére is vállalkozva, az ezeknek hatáskörébe tartozó egyes concrét ügyekben is határoztak. Minthogy a hozott törvények egy része a zűrzavaros, háborús időkben elveszett, azokhoz pedig, a melyek még mindig igen nagy számmal fönnmaradtak, csak nagy nehezen lehetett hozzájutni, egy részük már el is avult, az érvényben levők közt sok ellentmondás fordult elő: sem az igazságot kereső felek, sem az igazság kiszolgáltatására s a törvények végrehajtására hivatott közegek nem tudtak ezek tömkelegében eligazodni, a mi a jogrendet érezhetően megzavarta, az igazságszolgáltatás és maga a törvény iránti tiszteletet is fölöttébb megingatta. E szánalmas helyzeten csakis az érvényben levő összes törvények gondos egybeállításával lehetett segíteni, mit a rendek a fejedelmekkel egyetértőleg akképen véltek elérhetni, ha a fenlevő törvények egész anyagát összegyűjtvén, ebből kiszemelés, kivonatolás és egybeillesztés útján egy oly törvénykönyvet szerkesztenek, a mely a jogélet minden ágában alkalmazandó törvényeket felöleli.
Vissza 
