1848

Előszó

Az előszó
a könyvek igen nagy hányadánál vagy a kor írójának, vagy az író korának valamely gyöngeségére mutat. Mert hiszen olyan dolgokat akar rendszerint magyarázgatni, amelyeknek voltaképpen magából a könyvből kellene kiderülniök. Amikre tehát Omár kalifának a Koránról és az alexandriai könyvtárról mondott hirhedt, de éppoly kitalált axiomája vonatkoznék: "Vagy az van benne, ami..."
S ha most e könyv elé annak szerzője mégis előszót kerít, ám vegye az olvasó mindkét fajta gyöngeség jelének: az író önmagáról is úgy érzi, hogy könyvét indokolnia kell, de meg az író kora is olyan, hogy - egy forradalomról szóló könyv manapság bizony indoklásra szorul.
A szerző ugyan könnyen megúszhatná ezt a kötelezettségét egy igen ünnepélyesen hangzó rámutatással: 1938-ban van a 48-as forradalom kilencvenedik évfordulója s ez a három emberöltő talán időszerűvé teszi az események bíráló revízióját, távol úgy az egyoldalú dicsőítéstől, mint az egyoldalú lekicsinyléstől. 1848 ugyanis nálunk eddig is úgyszólván kizáróan csak ilyen egyoldalú megítélésben részesült, mert a napi politika országútjára vonszolták. Jókaiéknak, Graczáéknak többé-kevésbé romantikus meseköde a tömjénfüst édes illatába borította a valódi eseményeket, de ezzel együtt bizonyos kliséátlaggá szürkítette a sokkal drámaibb valóságot. Másrészről nem hiányzottak az elmult kilenc évtized során olyan törekvések sem, amelyek polemikus éllel iparkodtak a 48-as forradalom szereplőit, cselekményeit lekicsinyelni. Ne is gondoljunk itt a forradalom után közvetlenül beütött abszolutizmus próbálkozásaira, amelyek Kossuthot és híveit közönséges bűnösökké akarták bélyegezni. S felejtsük el Kemény Zsigmond báró szigorú megrovásait a forradalom után, avagy Arany János swifti példázatát a "nagyidai cigányokról". Ne térjünk rá Zimándy Ignácnak és társainak negyven év előtti szomorú emlékű forradalomellenes pamfletjeire sem. De gondoljunk csak arra, hogy alig pár éve a főváros közgyűlésén, jogászember szájából hangozhatott el a 48-as forradalom kárhoztatása. Vagy jusson eszünkbe az 1936 márciusában Győrött lefolytatott per, amelynek vádlottja az egész márciusi ifjúságot, élükön Kossuth Lajossal, szájhősöknek, hiú törtetőknek, haszonlesőknek, felelőtlen elemeknek nevezte.
Mind e kétfajta véglet csak arra vall, hogy 1848 aktái csakugyan nincsenek a nemzet lelkiismerete számára végképp lezárva. A tanulságokat - távol a napi politika "exigenciáitól" - még nem vontuk le. Amit különben az is bizonyít, hogy 1848 és 1918 között egész sor olyan párhuzam jelentkezik, olyan - részben az egész magyarság sorsát elvileg determináló, részben azonban csupán anekdotikus értékű - analogia mutatkozik, amelyek aligha merülhettek volna föl, ha a 48-as forradalom és szabadságharc értelmét mélységesebben megismertük és népi létünk alapjává tettük volna. Vissza