Előszó
...de minek? Hisz ha a hangulatot szeretnéd érezni, annak az oly nehezen emészthető kornak a hangulatút átélni, egyetlen sort ki ne hagyj a könyvből.., s megkapod. Mert Márai Sándor két „szélső pólusútól" indulva micsoda ellentét - a mindig okoskodó pojáca parlamenti bejelentésével megindítva, egy újra és újra az idegen szigonyokra épített ostoba rendszer gyalázatainak egyikét, az egyik legszörnyűbbet kísérheted érzelmeiddel és könnyeiddel végig. Mindez, amit ez az igazán nagyszerűen összeállított könyv elénk tár, az a szörnyű valóság, a rengeteg érthetetlen ellentmondás, a felbőszült gyilkosok kitanított vagy betanított ostobasága, az igazságosztók megbocsájthatatlan otrombasága, mely feltárja a „rendszerváltás" minden búját-baját mint a „ repül a nehéz kő... ki tudja hol áll meg" hasonlatát, ám mind-mind bizonyít (!), hogy annak a felejthetetlen két hétnek még rengeteg ismeretlen pillanata van, melyet meg kell ismerni, részleteiben kell megismerni a józan gondolkodóknak, ugyanis ítélni csak így lehet.
Az igazat, csakis az igazat (!) kell megírni, így, ahogy ez az írás bizonyítja a gyávák igazságát. Így marad felejthetetlen és így marad tanulság ébresztés és végül társadalmi ítélkezés.
Szokács László nemcsak megírja az eseményt, de nagyszerű párhuzamaival, összehasonlításaival mértani pontossággal megszerkesztett hasonlataival még azt is felébreszti és gondolkodásra készteti, aki legyintett eddig a hasonló eseményekre (sortüzekre és a cirkusz-tárgyalásokra), aki eddig oda sem figyelt, ha a háborús bűnökről vagy a bűnösökről szóltak, írtak. Meg kell mondanom, hogy ilyen kézzelfogható közelségben hasonlatokkal és a bűnöket egymásra rakva, tetézve, egyes gonosz - garázda - bitangokat bemutatva, akik nemcsak fegyvereikkel gyilkoltak, hanem pár hónappal később tanúvallomásaikkal is tetézték gaztetteiket, a mi mai politikai irodalmunkban még nem igen találkoztam. Mert itt megelevenedik előttem újra és újra annak a mocsokhalmaznak minden aprócska szemete, melyet ők nemcsak felejteni akarnak, velünk felejtetni szeretnének, de el sem ítélnek sem ők, sem az igazságosztó, magukat bíráknak nevező cinkosok! Igen! A párbeszédek magukért szólnak Hadady Rudolf és Hargitciy Lajos pedig..., drága halottaink... ketten a sokak közül. Nem felejtjük őket.
A könyv megjelenése után néhány ügyész (?), rendőr (?) s talán más rangos úr is szégyenkezni fog. Remélem legalább erre futja majd önbecsülésük netán lelkiismeretük. Ha van ilyesmi ebben a kategóriában.
Vissza 
