Karácsonyi könyv 1934.

Előszó

AZ ÉLŐ MAGYAR IRODALOM - A HALOTTI BESZÉDTŐL ADY ENDRÉIG Élő irodalom az, amit az iskola vagy a műveltségmutogatás kényszere nélkül, a magunk gyönyörűségére érdemes olvasni. Nem baj, ha az olvasmány nem egészen könynyű; ha megértéséhez, átérzéséhez tanulmányokra, elmélyedésre van szükségünk, meg kell ismerkednünk elmúlt korok történetével, gondolat- és érzésvilágával, kifejezésbeli sajátosságaival.
Az élő irodalom megéri ezt a fáradságot. Élő irodalom az, amiben él a szépség örök lángja. Az élő irodalom a Halotti Beszéddel kezdődik a 13. század elején. Népköltészetünk tanúsága szerint korábban is kezdődhetnék. Egészen bizonyos, hogy az a nép, amely - mihelyt szavára figyelni kezdtek - csodálatos bőségben virágzottá a legszebb meséket, mondákat, népdalokat és balladákat: már messze keleti őshazájából magával hozta a képzelet kincseit. De nem tudjuk, mit „kiáltoztak isteneikhez" az Európát végignyargaló, Sankt-Gallenben áldomásozó pogány magyarok; nem tudjuk, miről énekelt a kézimalmot hajtó magyar cselédleány, akinek nótázása Szent Gellért püspök álmát zavarta meg. Keresztény papok, szerzetesek voltak az első írástudó magyarok, akik lenézték a népi énekmondók csacska meséit, szent buzgalommal irtották a pogány babonáknak még az emlékét is és erkölcstelennek bélyegezték a szerelmes dalokat. Regős-énekekben, Anonymus és Kézai latin krónikáiba beszűrődött mondai töredékekben kutatják ma tudósaink halvány nyomait ennek az elveszett magyar népköltészetnek. Vissza