38. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Előszó

1954 óta esztendőnként követik egymást a Vásárhelyi Őszi Tárlatok. Amennyiben ezekhez hozzávesszük a tízévenkénti összegező fővárosi és más vidéki kivonatos szemléket, tekintélyes kiállítássorozatra lehet hivatkozni. A magyar művészettörténelem nem tud sok hasonlóan tartós hagyományról, ami ilyen töretlen következetességgel biztosított volna nyilvánosságot a művészek újabb termésének. Állami támogatással működő hivatalos szervezetek, központi költségvetésből fenntartott intézmények is cégért váltottak, főhatósági irányelvek alapján módszert módosítottak az anyag kiválogatására, ugyanakkor Vásárhelyen ifjú képzőművészek - főiskolai tanáraik, a helyi múzeum támogatásával - arra vállalkoztak, hogy a maguk módján, a hely szellemének megfelelően az idevalósi és környékbeli kollegák társaságában számot adjanak munkásságuk eredményeiről, hivatásuk teljesítésével kapcsolatos eszmei, szakmai következtetéseikről. Mindez - persze - nem történt előzmények nélkül, hiszen a város művészeti élete már századunk elején, majd a harmincas években rendkívüli jelentőségére tett szert, az országos központtól távol példamutató értékekkel gazdagította a magyar művelődést.
Bőséges irodalma van ennek a majd négy évtizedes folyamatnak, cikkgyűjtemények, tanulmányok, színes nyomatokkal ellátott értekezések szemelvényei idézik az őszi bemutatók történetét. Részletesebb ismertetésük nélkül is nyilvánvaló, hogy a seregszemlék sora sok újat, biztató fejlődést, érdekes fordulatot hozott, a szereplők készségeinek, a világról kialakuló nézeteiknek, művészi kifejező eszközeiknek gazdagodását jelezte, a résztvevők körének hol a kiszélesedéséről, máskor a szűküléséről tanúskodott. Magától értetődő, hogy a tárlatokon látott művek megítélése sem volt egyöntetű, a kezdeti sikerek után a bírálatok száma is növekedett. Vissza