A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
A Magyar Fotoművészek Szövetsége az idén újból megrendezi a már csaknem hagyományossá vált Nemzetközi Kiállítását. De most első ízben próbálkozik meg azzal, hogy megszabja a kiállítás képeinek...
Tovább
Előszó
A Magyar Fotoművészek Szövetsége az idén újból megrendezi a már csaknem hagyományossá vált Nemzetközi Kiállítását. De most első ízben próbálkozik meg azzal, hogy megszabja a kiállítás képeinek témáját, hogy a világ minden országából jelentkező fotoművészek anyagukat egy központi téma köré csoportosítsák. Ez a központ: az Ember. A mai ember, feszültségekkel telten, nyugtalanul és kétségek között, de a jobb jövőért küzdően. Az emberábrázolás mindenekfeletti jelentőségére utal a kiállítás címe is: "Hétköznapok - ünnepnapok". A világ fotográfusai azonban a kiállítási meghívókon megjelölt témát vagy nem nagyon vették figyelembe, vagy nem értették meg kellőképpen, hogy miért is adott a Magyar Fotoművészek Szövetsége, a szokástól eltérően, címet a megrendezendő kiállításnak.
Szerettük volna együtt látni, hogy a világ népei miként valósítják meg fotoikon a különböző módon és mégis azonos jelentőséggel megjelenő emberi problémákat, azok őszinte és mély ábrázolását. Akár bensőséges együttesben a gyereket az anyjával, vagy pajtásaival, akár az életre eszmélkedő ifjúságot, problémáit, alakuló kapcsolatait a világgal, a szerelem ébredését, a fizikai vagy szellemi dolgozó ember erőfeszítéseit, teremtő, termelő munkájában, az embert, az élet ezernyi viszonylatában, harmóniában vagy küzdelemben a világgal. Az embert premier planban, hogy mintegy a szemünkbe nézzen, őszinte önvallomással. Hirdessék a fotok, hogy a mai társadalomban a modern élet lüktetésében, a nagyvárosok, gigantikus gépek korában érdeklődésünk sokszorosított erővel fordul az ember felé, aki mindennek elindítója és létrehozója.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.