Mattioni Eszter

Előszó

A hímeskő mestere, legalábbis ezt szokták hangsúlyozni kritikusai, monográfusai, amikor tárlatairól, művészetéről írnak. S valóban, a korszerű mozaik megteremtésében elévülhetetlen érdemei vannak A több évezredes ősi technika XX. századi változatának, továbbfejlesztésének a megoldásával a művésznő nagyszerű lehetőséget tárt fel a modern építészet belső tereinek, külső megjelenésének művészi kiképzésére, arra, hogy az újonnan épülő művelődési központok, templomok, otthonok, irodaházak sokoldalú esztétikai hangsúlyt kapjanak. Ez pedig - magától értetődően - nemcsak egy anyagtani lelemény eredménye, de egyúttal eszmei, érzelmi, bölcseleti mondanivalók nagyszabású megjelenítésének a lehetősége is. Mattioni Eszternek körülbelül harminc olyan műve van. mely építészeti környezetben látható, s amelyik házhomlokzatot, szószéket, oltárt, sírkamrát, előadótermet, társalgót, épületegyüttest díszít. Közülük sok található, mely századunk magyar képzőművészetét kimagasló szinten képviseli. A budapesti Rókus-kápolna cellatrichorájának a padlómozaikja a hazai monumentális műfaj legsikerültebb remekei közé tartozik, de a Csokoládégyár, a szigetszentmiklósi iskola, a debreceni Ybl Miklós technikum nagyszabású hímeskövei is jelentős helyet foglalnak el korunk maradandó falképei között. Ezeknek a kőmozaikoknak a stílusa, tömör előadásmódja se feledtetheti el, hogy Mattioni Eszter, mint izgalmas, lendületes festmények megalkotója is rendkívül népszerű a műbarátok körében. S ezért nem lehet elégszer idézni a legnagyobb hatású magyar művészettörténész, Lyka Károly szavait melyek a művésznő korszerűsített falburkolatairól nyilatkozván leszögezik: „A hímeskő technikája testvére a klasszikus mozaik technikájának ...stilisztikai alapon a festészet körébe tartozik, s bizonyos, hogy csak festő találhatta fel". Mivel Mattioni Eszter temperamentumos kolorista, aki emellett biztos ábrázolóképességgel is rendelkezik, festőművészi erényeivel biztosítani tudja a nagyméretű kompozíciók művészi hitelét. Ehhez őt azok a tanulságok segítették, melyeket szülőföldjén a sárközi falvak folklórjából merített. Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum egykori felejthetetlen főigazgatója már vagy ötven esztendeje utalt Mattioni Eszter egyedi formanyelvének eredetére, az élő népművészet kimeríthetetlen gazdagságára. A nemzeti hagyományok egyik legváltozatosabb tartománya a falusi kézművesek, fazekasok, fafaragók, fonó-hímző asszonyok munkásságának emlékanyaga. Mint modern zenénk nagyjai, Mattioni Eszter is a népi készségek „nagyművészeti" átírására vállalkozott amikor a festészet formanyelvét az erős, hangsúlyos, intenzív kifejezés eszközeivel frissítette fel. Ezt a szellemi-eszmei kapcsolatot születése helyére, Szekszárdra utalóan tán nem kell külön hangsúlyozni, hiszen a város és a környék lakói nagyon is magukénak érezhetik a művésznő képeit, még ha a mai technicista világban az elődök életformájának nemes kellékei sokukban már csak nosztalgikus emlékként köszönnek vissza. A magyar művelődéstörténet egyik legvarázslatosabb műemlék épületében, Tolna megye régi megyeházáján találtak végső elhelyezésre Mattioni Eszter életművének legjellegzetesebb teljesítményei, ami cselekvően hozzájárulhat a népi-nemzeti szemlélet ébrentartásához, azoknak a szépségeknek, hazai motívumoknak a megbecsüléséhez, melyek letűnt századaink díszítő kedvének harmóniateremtő igényének a tanújeleit őrzik és egyúttal a jelen, a jövő számára követendő példát kínálnak. Egy hosszú, következetes művészpálya fényes igazolása az állandó kiállítás Szekszárd történelmi központjában, I. Béla királyunk terén, annak bizonyítéka, hogy a város szülötte mindig is időálló eszmények szolgálatában végezte alkotó munkáját, hiszen több mint hat évtizedes művészi tevékenysége után elmondhatja, hogy napjainkra ért be a vetés, mert a honszeretetre, összetartozásunk tudatára most igencsak szükség van nemzeti önérzetünk életre hívása, a haza felvirágoztatása céljából. Nem túlzás azt állítani, hogy Mattioni Eszter törekvései jelenleg aktuálisabbak mint amiként valaha is elképzeltük. Vissza