9
Mikor a fiatal Sarah megismerkedik Eddie-vel, rögtön • // egymásba szeretnek. A lány egy hét után úgy érzi, az élete végre elkezdődött. És a dolog kölcsönös. Mintha Eddie is rá várt volna. Sarah még soha nem volt ilyen biztos semmiben, ezért amikor Eddie elindul régóta tervezett vakációjára, és megígéri, hogy a reptérről felhívja, Sarab-nak nincs oka kételkedni benne. De a férfi nem telefonál
Sarah barátai azt mondják, felejtse el Eddie-t, de képtelen erre. Tudja, hogy valami történt, kell lennie magyarázatnak. Képtelen elengedni a férfit, és egyre kétségbeesettebben kapaszkodik még a leghalványabb reménysugárba is, hogy kiderítse az igazságot. Ám közben telnek a hetek, a hónapok és az évek. És aztán 4 egyszer Sarah rájön, hogy mégis igaza volt. Van oka Eddie eltűnésének, mégpedig az egyetlen dolog, amit nem osztottak meg a másikkal: egy fájdalma^itok,* ^ely összeköti, d&eLis szakítja ólíet egymástól.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.