A 100 legjobb káposztás finomság

Előszó

Kevés olyan zöldségfajtánk van, amely akkora népszerűségnek örvend, mint a káposzta, talán csak a burgonya vetekedik vele. Évszázadokon keresztül a szegény embernek, és a gazdagnak is gyakran az asztalára került, annyi különbséggel, hogy a szegény egyszerűen, míg a gazdag jól megrakva fogyaszthatta.
Számomra az ünnepi ebéd és a töltött káposzta fogalma szorosan összekapcsolódik. Anyám már előző nap megtöltötte, fazékba rakta a leveleket, közéje került a megmaradt sonkadarab, húsos szalonna, kolbász, lapocka - éppen, ami volt a kamrában. Odakészítette, és órákon át lassan rotyogott, illata szobáról szobára lopakodott, meghozva jókedvünket és étvágyunkat. Ám a kóstoló elmaradt, mert anyám szerint a töltött káposzta állva jó - hagyta, hogy ízei jól összeérjenek, és másnap újra felfőzve, tejföllel jól nyakon öntve kerülhetett a tányérunkba... Hát még az a birsalmás savanyú káposzta! Az első számú téli, házi gyógymódként szolgált egy bögre savanyú káposztáié, vagy az apró káposzta.
Nagyanyám, ha csuklója meghúzódott a kapálásban, mézes káposztaleveleket kötözött rá, de a kemencébe bevetett pityókás kenyér alá díszítésnek is szépen erezett „káposztalapokat" tett. Az őszi elrakások idején, még ma is tisztán él emlékeimben az a kép, hogyan szorgoskodott a nagy család az óriás diófa alatt a téli csalamádé eltevésekor: egyik a répát reszelte, másik a káposztát vágta, harmadiknak könnye folyt a hagymaaprítástól, míg a mama favillával kezében, mindentudó „karmesterként" összehangolta az ízeket a nagy fateknőben. Gondolom, más is így van ezzel, a fövő káposzta illatáról régmúlt történetek jutnak eszébe.
Mára már bővült a nálunk kapható káposztafajták családja, és sokan szívesen fogyasztják akár hús nélkül, akár reformételként, akár a diétás étkezésben. Viszonylag új konyhai fogalmak a kínai kel, a kelbimbó, vagy a nyersen készített káposztasaláták. Vissza