A bánya mélye felé

Előszó

Részlet:
Egy kérdés, egy talány, egy végzetes hívású titok unszolt és gyötört, szomjasított és hívott fegyverbe egész életemen át. Mikor még gyermekszemeket meresztettem a világra, messzi temetőkből jött szomorúsággal és csodát váró sejtelmekkel: arcok, dolgok, betűk sűrűjében erre a kérdésre vártam választ, e talány, e titok megmutatásának nagy látomását vártam. Aztán: hogy gazdagodva az élet: az anyag és a lélek bőségeivel ifjúvá végtelenültem: ez a szomjúság, ez a kérdés volt minden mozdulásom mélyén. Végig kisért egész pályámon, ez fogta egységbe minden csatám és minden vereségem, elbújásaim és minden akaratom. Voltam érte tilinkós pásztorlegény, hogy bölcsőkön és temetőkön átszűrt dalok nagy édességével csaljam elő e titkot idők és arcok elbújtatásaiból. Futottam után a az emberrengetegen át, mint csodaszarvas illanása után a nagy sóvárgású fiatal magyar. Voltam érte Dizsingiszkán, hogy zúduló erőim ítéletes meglepésével riasszam elő a keresett arcot a lelkek ablakába. És most: az egymásra torlott évek nehéz zátonyán egész életem két szomjas szemembe teljesedik: hogy a körém dagályló tenger mélyein megpillantsam az áhított titkot.
Az a kérdés, melyre a választ keresem, az a talány, melynek megfejtésére odaadtam az életemet, ez: mi a magyar lélek? Mi titkai egysége? Mivel köti őt a végzet és mivel köti ő végzetét? Milyen átok veri és milyen reménység hívja? Az egyetemes nagy magyar szimfóniát. Kaptam hangokat: messzi emlékeztetőt, csodálatos hívásút, küzdésre riasztót, végtelen szomorút, vadröhejüt és sok mást. De külön hangok voltak, tört dallamok. És nem tudtam az élet egy nagy, mindent megmondó egylelkű emberdalává összetenni őket. Vissza