A barbárokra várva

Fülszöveg

Eugen Uricaru (1946-) a kolozsvári első Echinox-nemzedék meghatározó prózaírója. Főszerkesztője volt az Echinox című 1968-ban megjelent folyóiratnak, amely magyar és német oldalakat is közölt. Egyetemi évei után a Steaua szerkesztője, 1990-től a bukaresti Luceafarulhoz került, majd rövid ideig Athénban, öt éven át pedig Rómában dolgozott román kulturális intézményekben. 1974-től tizenegy regényt, több novelláskötetet adott ki, ezen kívül olasz és orosz írók (Malaparte, Calamai, Szolzsenyicin) műveit fordította románra. 1997-től a Román Írószövetség alelnöke, majd 2001-től elnöke.
A regény háttere Románia részvétele az első világháborúban, kezdve az 1916. augusztus 27-i hadiüzenetől és az erdélyi hadjárattól egészen a Központi Hatalmak ellentámadásáig, és Bukaerest megszállásáig.
A Kárpátok átlépése nemzeti büszkeséggel tölti el a román katonákat és az országot. Románia megszállása viszont, ami fényes győzelemnek számított Ausztria-Magyarországnak, elviselhetetlen kudarc a románok számára, sőt, történelmi kudarcaik folytonosságaként élik meg. 1999-ben, regénye kéziratának teljes megjelenésekor Eugen Uricaru azt nyilatkozta: a könyv vigasztalanságból született, abból a kétségbeesett felismerésből, hogy a "minél rosszabb, annál jobb" szentencia nemhogy a múlté, hanem egyre bővebb "forrása a jövőnek."
A regényben a megszállt főváros egyik német parancsnoka mondja: "A legjobb megszállás, amikor egy nép saját magát szállja meg. Mi rendelkezésükre bocsátjuk a tervet, és felügyeljük a végrehajtást. Önök utópiát barkácsolnak saját maguknak. Szép lassan még örömöt, elégtételt is találnak majd a kényszerben. Új módszereket agyalnak ki, remekelni fognak, Berzea úr, és tartok tőle, hogy a valóság még egyszer elébe vág a képzeletnek. Jó vicc, ugye?" Ez a Szolzsenyicin-ihlete félelmetes gondolatmenet a XX. századi diktatúrák hatalommitológiájának alapköve. Vissza