Előszó
"Meg kell adni, jól szerkesztik ezeket az angol lapokat!" - így szólt magában a kitűnő orvos, kényelmesen elterpeszkedve az öblös bőr karosszékben.
Dr. Sarrasin világéletében szeretett önmagával...
Tovább
Előszó
"Meg kell adni, jól szerkesztik ezeket az angol lapokat!" - így szólt magában a kitűnő orvos, kényelmesen elterpeszkedve az öblös bőr karosszékben.
Dr. Sarrasin világéletében szeretett önmagával beszélgetni, elvégre ez is egy fajtája a szórakozásnak.
Ötven év körüli, vonzó megjelenésű férfi volt. Acélkeretes pápaszeme mögül élénk, tiszta szempár világított. Aki ránézett komoly és szeretetreméltó arcára, rögtön látta, hogy derék emberrel van dolga. Ebben a kora délelőtti órában, bár nem volt, különös gonddal öltözve, már frissen megborotválkozott, és fehér nyakkendőt kötött.
Brightoni szállodai szobájában a szőnyegen és a bútordarabokon a Times, a Daily Telegraph és a Daily News példányai hevertek szanaszét. Még alig ütötte el a tízet, és az orvos máris sétát tett a városban, meglátogatott egy kórházat, aztán visszament szállodájába, és végigolvasta London vezető napilapjaiban a részletes tudósításokat arról a beszámolóról, amelyet ő tartott a Nemzetközi Egészségügyi Kongresszus tegnapelőtti ülésén, ismertetve saját találmányú vérsejtszámlálási eljárását.
Előtte, fehér abrosszal leterített asztalkán, ott volt a reggelije: frissen sült bordaszelet, egy csésze párolgó tea meg néhány vajas pirítós, amit a londoni szakácsok pompásan készítenek különleges apró péksüteményből.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal