A belgyógyászat alapvonalai 1. (töredék)

Előszó

Belgyógyászati tankönyvünk első kiadása 1948-49-ben került forgalomba, és az elmúlt 20 év után most már a hetedik, átdolgozott kiadásában jelenik meg. A megelőző hatodik kiadás óta hosszabb idő telt el, mint az egyes régebbi kiadások között. Ebből önként következik, hogy a változások, amelyeket a belgyógyászat és alaptudományainak fejlődése okozott, most jóval nagyobbak.
Az előző kiadások előszavaiban már foglalkoztunk a belgyógyászati tankönyv és az oktatás kapcsolataival, a tudomány fejlődésének gyorsulásával és az orvosi hivatás követelményeinek növekedésével. Most csupán néhány gondolatot idézünk.
Az első kiadás óta az egyes fejezeteket azoknak az alkalmazott alaptárgyaknak összefoglalásai vezetik be, melyek nélkül megalapozott belgyógyászati munka elképzelhetetlen. Az azóta megjelent kitűnő alaptárgyi tankönyvek birtokában azonban ismételten felmerült az a kérdés, hogy ezek a bevezetések még mindig szükségesek-e. Minthogy könyvünk nem csupán az orvostanhallgatóknak készült, hanem egyben továbbképzést és belgyógyász szakorvosképzést is szolgál, továbbra is hasznosaknak tartjuk ezeket a bevezető részeket, amelyek az áthidalást adják a biokémia, élettan, kórtan, gyógyszertan és a klinikum között. Tapasztalatunk szerint kevés remény van arra, hogy a szakorvosjelölt, vagy egy-egy részletnek utánanézni kívánó orvos mindezekkel az alapismeretekkel behatóbban foglalkozzék, de még az orvostanhallgató sem látja mindig világosan, hogy a régebben öncélúan tanult alaptárgyakból mi az, amit most már a klinikai gyakorlatban tudatosan hasznosítania kell. Feltétlenül helyesnek gondoljuk tehát, hogy az orvostudomány egészét leginkább átfogó belgyógyászati tankönyvben megtalálhatók legyenek azok az „alapvonalak", amelyeken a gyakorlati tevékenység nyugszik. Vonatkozik ez a belgyógyászati diagnosztikára és az elkülönítő diagnózisra is; e tárgykörben ugyancsak külön könyvek állnak rendelkezésre, mégsem lehet a belgyógyászatot részletes diagnosztikai és differenciáldiagnosztikai ismeretek nyújtása nélkül tárgyalni.
A belgyógyászat tankönyvének megírásakor a főnehézség az ismeretek egyre gyorsabb bővülése. Új betegségeket ismertünk meg, egyes kórképek jelentőségükben nőttek, ugyanakkor viszont a ma már ritkulók sem maradhatnak említés nélkül. A syphilis, himlő, veszettség stb. példája bizonyítja, hogy már-már leküzdöttnek látszott betegség bármikor ismét felütheti a fejét. Minthogy könyvünk célja a szorosan vett egyetemi képzésen kívül a továbbképzés és utánanézés is, az egyetemi hallgató számára közvetlenül kevésbé lényeges részletek sem hagyhatók el. Egyes bekezdések azonban nem mindig azért apróbetűsek, mert az abban foglaltak kevéssé jelentősek, hanem esetleg éppen azért, mert az alaptárgyakban már részletesebben megtanult és jól tudottnak feltételezhető adatokat tartalmaznak, és ezeket csak emlékezetbe kívánjuk idézni. Vissza