A belgyógyászat alapvonalai II. (töredék)

Előszó

Részlet a könyvből:

Az egysejtű lény a külső környezetből veszi fel táplálékát, tehát a külső környezet körülményei kell, hogy életfeltételeit biztosítsák. A magasabbrendű lények és az ember sejtjeinek egy saját belső jól szabályozott környezete és táptalaja van, mely életfeltételeit mindig a lehető legjobban biztosítja. Ez az extracellularis folyadék, mely normális körülmények között a testsúly kb. 25%-át alkotja. Az extracelluláris folyadék egy része a szövetekben és szövetrésekben (interstitialis folyadék), másik része a vérben (vérplasma) foglal helyet. Az éltető anyagok kicserélődése a kettő között az ércapillarisok endothel falán át megy végbe a fizika és chemia törvényei szerint. Az extracelluláris folyadék állandó kicserélődéséről a szövetekben a vér és nyirokkeringés gondoskodik. a vérkeringésnek tehát a sejtek szempontjából a capillaris rendszer a legfontosabb része. Az egész vérkeringés a szív és érrendszer bonyolult felépítésével és szabályozásával, mint egységes szerv annak a szolgálatában áll, hogy a capillarisokat az extracellularis folyadék endothel által elválasztott két részének kicserélődése végett a legoptimalisabban, vagyis az adott körülményekhez, követelményekhez alkalmazkodó mennyiségű, nyomású és sebességű vérrel ellássa.
Az érrendszert vérpályának, vagy vérkörnek azért szokás nevezni, mert egy önmagába visszatérő zárt csőrendszer, mely a szívből mint centrumból kiindulva bonyolultan szétágazódik, majd ezen ágak újra összeszedődnek és visszatérnek a szívbe. Ezen belül a vér mozgása tehát circulatio, keringés. Az érrendszert anatomiai és funcctionalis szempontból 1. kis (tüdő) és nagy (systemás) vérkörre; 2. szívre és erekre; 3. centrális és periferiás részre szokás osztani... Vissza