A bicskei református egyház története 1890-1991.

Előszó

Előszó
az örök élet beszédét hirdető bicskei református egyház történetéhez: lehet-e más, mint e bizonyságtétel alaphangjára hangolódás elősegítése?
Mit akar mondani ez a viharos sorsot, bizonyos hitet a századokon át bemutató egyháztörténet? Azt, hogy "recseghetnek, ropoghatnak a világ eresztékei, egyetlenegy hívő lélek üdvössége meg nem rendül!" - amint Kálvin János reformátorunk mondja. A mohácsi vész utáni halálos pusztulás közepén szólal meg az életre és örök életre támasztó Ige, a reformáció prédikátorainak ajkán. A nyomában keletkező hit népét tépni, üldözni, csonkítani, kísérteni, ideig-óráig eltüntetni lehet, de eltiporni-megsemmisíteni: nem! Miért? Mert Isten kegyelméből hű marad, gyengeségei közepette is, az őt éltető bibliai örök Igéhez, s míg megtartja a hitet, megtartja őt a hit. Mindezt egy maroknyi gyülekezet tanúsítja, az anyaszentegyház történetének végeláthatatlan seregében. Hangját földrobaj, égzengés, testvérháborúk zaja, világháborúk döreje, hitetlen forradalmak szóhadjárata sem némíthatja el. Alapvető üzenete a XX. század végső kritikus évtizedében időszerűbb, mint valaha, s ez legelőször nekünk magunknak szól a Jézus Krisztus szerinti alaphangon: "Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!"
Tartsuk magasra továbbra is e sok szenvedéssel és nagy állhatatossággal tanúsított, Isten Igéje szerinti hitnek fáklyáját, mint tornyunk emeli égre az ő csillagát. Hitvalló őseink példája, hite, imája, munkája, verejtéke, vére erre indít és kötelez. Sőt! Ehhez szárnyakat ad. Ettől eltántorodni nem enged. Akit a minden megpróbáltatáson át megtartó hit Ura a történelem bizonyságaival megvilágosított, többé nem járhat a sötétségben. A sas eldobja azt a fiát, amelyik nem tud a Napba nézni. Így van ez a lelkekkel is.
Olvassuk e sötétségben fénylő, Igét hirdető sorokat, s legyen rajtunk Istenünk áldása!
Vissza