A Bodrogköz néprajzi irodalma

Előszó

A magyar tájak kutatása hagyományos és eredményes tevékenysége néprajztudományunknak. Már a múlt század végén Jankó János gazdag tartalmú monográfiákat (Kalotaszeg magyar népe, 1892; Torda, Aranyosszék, Torockó magyar-székely népe, 1893.) tett le az asztalra, amelyeket halála évében (1902.) A Balaton melléki lakosság néprajza - követett. 1914-ben jelent meg Gönczi Ferenc kiemelkedő tartalmú könyve Göcsejről (Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének... ismertetése, 1914.) Az eredményes kezdetek után lépjünk át a jelenbe. Főleg a nagyközönség tájékoztatása szempontjából mintaszerűnek tarthatjuk azokat a kis monográfiákat, amelyek a Gondolat kiadó gondozásában jelentek meg az Őrségről, a Balaton mellékéről, a Sárközről, a Nyírségről, a Szigetközről és más tájakról. Hézagpótló tudományos jelentősége van a miskolci Herman Ottó Múzeum kiadásában megjelent barkómonográfiának (Paládi-Kovács Attila: A barkóság népe, 1982.) éppúgy, mint a Pest megyei múzeumok Börzsöny és tápiósági monográfiának (Szerk.: Ikvai Nándor). Erdélyben is több igen értékes monográfia látott napvilágot. Létrejöttükben a Kriterion kiadó mellett a munka motorja Kós Károly. Ezek sorából csupán egyet említek meg: a csángó monográfiát (Kós Károly-Szentimrei Jenő-Nagy Jenő: Moldvai csángó népművészet, 1981.), amely címétől eltérően tartalmával túlterjed a népművészet határain. Érdemes számon tartanunk, hogy az utóbbi években a románok is megjelentettek különböző néprajzi tájaikról jelentős könyvsorozatot. Vissza