A boldog asszony

Előszó

Részlet a könyvből:

Sallay rákönyökölt a kasszára; a kezébe fogta, az arcához szoritotta a kassziroslány fehér kezét; kis- tépett, véres felhőrongyok úszkáltak mámorosan a szeme előtt; ugy érezte, a szive fenn lüktet valahol a torka körül és a szabadon maradt balkezével haragosan ütött a sárga márványasztalra, ugy, hogy a karcsú pezsgőspoharak ijedten csengtek össze.
- Juci, - mondta lihegve és nehezen forgó nyelvvel, - te csak egy kassziroslány vagy, akit azok a többiek odabent lenéznek és kivetnek maguk közül, és lemosolyognak a bensejükben. egy szegény, elhagyott, ostoba kis leány vagy, egy elhagyott, magadban álló és lenézett . . .
A szomszéd bálteremben lágyan és simogatón, halkan idebúgva zendült föl egy divatos keringő. Sallay egy pillanatra elhallgatott, aztán még vadabb mámorral, a torkából még jobban felszaggató forrósággal lihegte:
- Ez vagy, egy mostoha számkivetettje az életnek ... és én mégis azt mondom, hogy te vagy az élet királynője, te vagy a jóságok csodakutja, aki elé sirva kell leborulni minden szükölő és éhező himnek, te vagy a magasan álló, a diadalmas, az igazi, nem azok ott bent, a mélyen dekoltált báli ruhájukban, azok az összeszoritott szájuak, azok a szemükkel szerelmeskedők, azok az érzéseikbe befagyottak, azok a ... Gyerekek, édes, keserüszáju cimboráim, igyunk ennek az egyetlen őszinte szerelmü lánynak az eljövendő gyönyörü boldogságáért! Vissza