A boldogság korlátai (dedikált példány)

Fülszöveg

Ideje számvetést csinálni, mielőtt a legfelsőbb hatalom végképp abbahagyatná velem szerelmetes pályám, az irodalmat. Az ifjú költőt az újságíró gyakornok rabszolga sorsa ölte meg bennem, valamivel később a riportert az exkommunikáltság, melyet azzal érdemeltem ki, hogy a valóságot nem tudtam összeegyeztetni az ideológiával. A fegyelmik sora nem csak az újságírástól, családtól és a tanári pályától tiltott el, jó időre eltávolított az irodalomtól is; egy szer 53-ban, majd az 56-os "lebukásom" után is újra kellett kezdenem az életet és - az irodalmat. A puha diktatúra nem támogatott, de nem is tiltott el az óvatos igazmondástól, azonban húsz könyv után,a szocializmus bomladozása, majd talonba-küldése engem is nyugdíjba küldött. Az utolsó tizenöt évben nem sikerült papírra vetnem világunkat, csak hellyel-közel szültem egy-egy elbeszélést, kisregényt. Aztán, mire összeállt volna írói világomban a forradalmas külső világ, amelyik egyszerre lépett előre és visszafelé, a modern technika jószerint agyonnyomta a kultúrát s munkanélküli kényszer-nyugdíjasnak kezdtem érezni magam.
Most mégis nekiláttam, végtére is az író nem mehet nyugdíjba, még ha küldik, akkor se. Utolsó másfél-két évtizedemből összeszedtem néhány - szerintem - figyelemre méltó írást és azzal a szerény kérelemmel nyújtom az olvasónak: szánjon rám egy-két órát. Előre is köszönöm.
A kiadó megjegyzése: meglátják a kedves vagy nem kedves olvasók: Csontos Gábor eredeti történetei olyan kitűnő kedvre hangolják, amilyet az életben minden normális ember kíván magának és másnak, nemcsak olvasás közben. Vissza