A bolygó zsidó I-III.

Előszó

Részlet a kötetből:

Két világ

Ott, ahol csak a szűk Behring-csatorna választja el egymástól a két világot, e két világ legszélsőbb határainál az Északi Jeges-tenger örökös jégöve veszi körül Szibéria és Észak-Amerika kihalt partvidékét.
Szeptember hónap már végét járja.
A napéjegyen magával hozta a sötétséget és az északi viharokat; rövidesen éjszaka fogja fölváltani a rövid és komor sarkvidéki nappalt...
A sötét ibolyaszínű eget gyönge fénnyel világítja be a hideg nap, amelynek halovány korongja alig tudott a látóhatár fölé emelkedni. Sápadtságát még fokozza a káprázatosan csillogó hó, amely beláthatatlan távolságokig takarja a végtelen pusztaságot.
Északon hatalmas fekete sziklafal határolja ezt a sivatagot: a gigászi sziklatömb lábához van láncolva ez a kővé vált óceán, mozdulatlan hullámaival, a hatalmas jéghegyláncokkal, amelyeknek kéklő csúcsai a messzeség havas ködébe vesznek... Keleten, Szibéria keleti határán, az Ulikin-fok két csúcsa között sötétzöld sáv látható, ahol lassan óriási fehér jégtömböket görget a tenger...
Ez a Behring-szoros.
Végül a szoroson túl Észak-Amerika legszélső pontjának, a Gall-foknak gránittömbjei emelkednek.
Ez a végtelenül szomorú vidék már nem tartozik az emberlakta világhoz; rettenetes hidegben megpattannak a kövek, széthasadnak a fák és jeges csillámokat szórva repedezik meg a talaj.
Nem igen akadhat emberi lény, aki szembe merne szállni a zúzmarás és viharos pusztasággal, éhség és halál honával.
És mégis!... csodálatosképpen lábnyomok láthatók a sivatagot ellepő hóban, végső határán a két kontinensnek, melyet a Behring-csatorna választ el egymástól.
Amerika földje felől az apró és könnyed lábnyomok női léptekre vallanak. Ez a nő a sziklák felé haladt, ahonnan el lehet látni a szoroson túl a hóval fedett szibériai pusztaságra.
Szibéria felől a nagyobb és mélyebb nyomok férfi lépteit árulják el. ő is a szoros felé tartott... Vissza